Vágólapra másolva!

Struhács szerint nem hazudik a doppingolással vádolt Kiss

Struhács György, a kötöttfogású birkózók szakágvezetője értetlenül áll a világbajnok Kiss Balázs márciusi doppingtesztjének frissen nyilvánosságra került pozitív eredménye előtt, és hisz tanítványának.

"Útban Baku felé, a moszkvai repülőtéren értesültünk a hírről, s azonnal leültünk Balázzsal, aki kijelentette, hogy semmilyen tiltott szert nem használt" - nyilatkozta hétfő reggel a még az azeri fővárosban tartózkodó csapat szövetségi kapitánya. "Nagyon régóta dolgozunk együtt, szinte mintha a gyermekem lenne, tudom, hogy nem hazudna nekem."

A szakember a 96 kilós versenyzőhöz hasonlóan életszerűtlennek tartja az esetet, nem lát magyarázatot arra, hogy Kiss miért éppen most doppingolt volna. "A tavalyi világbajnokságon, és azóta is többször adott már mintát, soha nem volt semmi probléma. Amikor Tatán voltunk edzőtáborban, és hívták az ellenőrök, ő azonnal ment, rendelkezésre állt" - emlékezett a szakember. "Miért doppingolt volna most, ilyen előzmények után mi értelme lett volna ennek? Az egész valószerűtlen. Balázs nagyon értelmes, okos fiú, biztosan nem tenne ilyet."

Kisst márciusban, versenyen kívül ellenőrizték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából a Magyar Antidoppingcsoport emberei. Az eredmény mostani közlése után a sportoló már el sem indult az Eb-n, amelyen súlycsoportja egyik legnagyobb esélyese volt. Szervezetében az anabolikus szteroidokhoz hasonló anyagot találtak.

Struhács György jelezte, már kérték a B próba elvégzését, de abban nem bízik, hogy más eredmény születne. "Ugyanabban a laborban csinálják azt is, éppen ezért nem hinném, hogy a második vizsgálat negatív eredményt hozna. Ettől függetlenül, miután hazamentünk, küzdeni fogunk, mindent elkövetünk, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet."

A BVSC versenyzője a tavaly szeptemberi világbajnokságon szerezte meg a sportág 25. magyar aranyérmét, 2007-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmet nyert.