Vágólapra másolva!
Minden magyar egység továbbjutott a csütörtök délelőtti 1000 méteres előfutamokból a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon: Kovács Katalin (K-1), a Szabó Gabriella, Csipes Tamara (K-2) és a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (C-2) duó ráadásul egyből a szombat délutáni döntőbe került.

Szerdán még napsütésben - bár erős szélben - készülhettek a startra a versenyzők, a csütörtöki hivatalos rajtra aztán leszakadt az ég a Bitzsee-n. Esőfüggöny borította a pályát, a nagy szürkeségben alig látszott, a futamok során ki hol tart. A női K-1 magyar indulóját, Kovács Katalint azonban - legalábbis kívülről úgy látszott - nem zavarták a tomboló elemek, esélyeshez méltó magabiztossággal tudta le a távot, és elsőként ért a célba úgy, hogy az utolsó pár méteren már lapátolnia sem kellett.

"Azt mondta, érezte már jobban is magát, de szerencsére nem kellett erőlködnie, simán továbbjutott. Reméljük, nem fázik meg" - mondta a kétszeres olimpiai és 23-szoros világbajnok edzője, Csipes Ferenc. Kovács ezzel megspórolta magának a szombat délelőtti középfutamot, s egyből az aznap délutáni fináléba került.

A férfiak hasonló számában a tavaly ezüstérmes Kucsera Gábornak már nem ment ilyen jól. Bár egy első hellyel ő is egyből a legjobb kilenc közé jutott volna, messze volt a győzelemtől, végül csak harmadik lett, így számára - legalábbis ebben a számban - szombat délelőtt, a középfutammal folytatódik az Eb.

A kenu egyesek olimpiai és világbajnoki címvédőjének, Vajda Attilának is meggyűlt a baja a vízzel, kis túlzással több volt belőle a hajójában, mint a tóban, így nem is csodálkozott azon, hogy román, német és orosz riválisa mögött csupán negyedikként futott be, és lemaradt az egyenes ági döntőbe jutásról.

"Az én hajógyártóm alacsonyabb kenukat készít, ebben a nagy hullámzásban már a rajt előtt tele lett vízzel a hajóm, alig tudtam elrajtolni. Azoknak ment jobban, akiknek magasabb a kenuja, a különbség a hajrában is kijött. Valamit ki kell találnunk, mert ha nem változik az időjárás, akkor nem tudok jól szerepelni" - elemzett a partraszállás után a szegediek kiválósága.

A női kajakpárosok küzdelmében Szabó Gabriella és az újonc Csipes Tamara duójának mindössze négy ellenfele volt az előfutamban, s közülük is elég volt kettőt megelőznie ahhoz, hogy máris döntős legyen. A magyarok nem bízták a véletlenre a dolgot: a németek egysége mögött biztos másodikként futottak be, így bejutottak a fináléba. Kenu kettesben a pekingi játékokat is megjárt Sáfrán testvérek erős futamba kerültek, ennek ellenére remekül teljesítve harmadikként zártak, így ők is kihagyhatják a középfutamot.

"Bár nehezek a körülmények, azért sikerült megcsinálnunk azt, amit elterveztünk. Reméljük, a döntőre jobb idő lesz, és akkor szeretnénk az első öt között végezni" - mondta a 23 éves Mátyás. Egy évvel idősebb bátyja, Mihály azonban bátrabban fogalmazott: "Inkább az első egyben!" Sáfránék tavaly ötödikek voltak a milánói kontinensviadalon.

A férfi kajakpárosoknál a rutinos Kökény Roland a fiatal, szintén Eb-újonc Gönczy Gáborral próbálta meg kiharcolni a győzelmet, s az ezzel járó egyenes ági fináléba jutást. A magyar hajó végig nagyszerűen haladt, a finisben azonban nem tudott mit kezdeni a fehéroroszokkal, így csak másodikként ért célba, folytatás tehát számára is a középfutamban.

A háromszoros ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán vezette férfi kajaknégyesnek - Molnár Péterrel, Boros Attilával és Bozsik Gáborral - gyakorlatilag ez volt az első pályája ebben az összeállításban, s ez meg is látszott a teljesítményükön: csak ötödikként zártak, így ők is középfutamra kényszerülnek.

Egy kilométeren a Tóth Márton, Volein Viktor, Sarudi Pál, Mike Róbert összeállítású magyar kenu négyesnek nem kellett vízre szállnia csütörtökön, számukban ugyanis a kevés nevező miatt csak döntőt rendeznek.

A további program
500 m-es előfutamok 15 órától

péntek:
200 m-es előfutamok 9 ó
200 m-es középfutamok 10:30 ó
200 m-es döntők 12:30 ó
4x200 m-es K-1/C-1 váltó előfutamok 15 ó
4x200 m-es K-1/C-1 váltó középfutamok 16:15 ó
4x200 m-es K-1/C-1 váltó döntők 17 ó

szombat:
1000 m-es középfutamok 10 ó
1000 m-es döntők 12:45 ó

vasárnap:
500 m-es középfutamok 10 ó
500 m-es döntők 12:25 ó