Nagyszerű teljesítmény nyújtva négy arany- és két ezüstérmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott a moszkvai ifjúsági világbajnokság szombati, 1000 méteres döntőiben.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Az első magyar arany rögtön az első döntőben megszületett. Kenu egyesben Vasbányai Henrik lett a világbajnok, miután hatalmas csatában legyőzte az Európa-bajnok lengyel, illetve a fehérorosz ellenfelét.
Ahogy Hüttner Csaba fogalmazott: "Vasbányai tökéletesen betartotta a megbeszélt taktikát, és az utolsó métereken néhány centivel leelőzte a többieket. Felnőtt módjára versenyzett, nagyon kievezte magát!"
A második aranyat női K-1-ben Dira Zsófia nyerte, aki olyan magabiztosan versenyzett, mintha nem is egy világbajnoki döntőről lenne szó. "Nagyon érett taktikával, az első 500-on a mezőnnyel ment, a táv második felében aztán ellépett tőlük, több mint egy hajóhosszal nyert, fantasztikus! - mondta Hüttner a futam után.
Arról, hogy a fiú kajakosok se maradjanak arany nélkül, a Balogh Marcell, Szabó Balázs páros gondoskodott. Az Európa-bajnok olasz, illetve az Eb-ezüstérmes spanyol párossal vívtak hatalmas csatát. Elrontották ugyan a rajtot, de 500 után már átvették a vezetést, az utolsó 250 méteren pedig olyan finist mutattak be, hogy lenyűgözték a nézőket és a szakembereket is Moszkvában, végül fölényesen nyertek.
És, ha már így beindult a csapat, a női páros sem akart kimaradni az aranyosztásból. Groholy Orsolya és Fónagy Veronika 500-ig az oroszokkal és a németekkel ment együtt a mezőny elején, aztán, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, féltávnál iramot váltottak, és méterekkel vertek mindenkit, ezzel megszerezték a magyar válogatott negyedik aranyát.
Négy század hiányzott egyébként egy ötödikhez, hiszen Hufnágel Tibor (K-1) mindössze ennyivel kapott ki a spanyol Európa-bajnok kajakostól. Persze, szomorkodni kár lenne, mivel K-1 1000 méteren ez is csodálatos eredmény, főleg úgy, hogy az elmúlt években ez igencsak lyukas szám volt számunkra.
A C-4-es hajó (Lángi, Belicza, Müller, Androkity) a hetedik helyen végzett, "fiatalok még, nagyon szépen végigmentek, övéké a jövő", mondta róluk Hüttner. C-2-ben pedig nem volt magyar döntős, mivel Korisánszky Dávid párja, Olajos Tamás rosszul lett a középfutamban, így nem kerültek be a fináléba (Tamást egyébként kórházba vitték, de már jól van, a kapitánnyal együtt nézhette végig a délutáni döntőket). Vasárnap folytatás 500 méteren.
Hüttner Csaba értékelése az 1000 méteres döntők után: "4 arany és 2 ezüst az első napi mérlegünk, én nem is nagyon emlékszem hasonlóra. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak lehetek a kapitánya! Minden szakágban nyertünk aranyat, minden szakág erős tehát, azt kell mondanom, hogy teljesen rendben van a magyar utánpótlás. Remélem, hogy ezek a fiatalok a jövőben meghatározó egyéniségei lesznek a sportágnak."
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?