Vágólapra másolva!
Három magyar egység egyből a döntőbe jutott a kanadai Dartmouth-ban megkezdődött kajak-kenu világbajnokság csütörtöki programja során, amikor is az 1000 és az 500 m-es előfutamokat bonyolították le.

A versenyzők már erősen kiéhezve várták a futamokat. Ezúttal nem a nők, hanem a férfiak nyitották a sort, magyar részről Kucsera Gábor fellépésével, aki végig uralta a mezőnyt és szép stílusevezéssel magabiztosan adta meg az alaphangot egy közel egy hajós futamgyőzelemmel. Sajnálatos módon, ahogy más területeken is így volt - a szervező bizottság nem állt a helyzet magaslatán és nem mértek időt ebben a futamban, így az nem derült ki, hogy az öt futam alapján valójában hányadik időt evezte összesítésben.

A következő magyar szempontból érdekes rajt a C-1-esek 1000 méteres futama volt, ahol a magyar színeket a szám olimpiai bajnoka képviseli. Vajda Attila mindvégig kényelmesen haladt a mezőnyben, és végül egy negyedik hellyel biztosította a helyét a középfutamban.

"Eleve így terveztem, hogy egy ráhangoló pályát megyek csak, hiszen úgy sem lehetett közvetlenül a döntőbe kerülni. Most úgy érzem, pont kell még az a néhány futam, ami a döntőig következik, hogy teljes egészében vb-hangulatom legyen"- mondta a futam után a mérlegelő stégen.

Jól vette az első akadályt a Gönczy Gábor, Kökény Roland páros is, akik látszólag végig uralták a mezőnyt, és magabiztos futamgyőzelemmel továbbmentek a középfutamba.

Gönczy Gábort a versenyzői táborban értük utol: "A rajtunk felemásra sikerült a jobb oldalon mindenki elment (a páros 5-ös rajtszámmal indult) a bal oldal pedig lemaradt, azután beálltunk egy utazóra, majd ötszáz előtt a megbeszéltek szerint meghúzattuk egy kicsit és előre is kerültünk. 200 előtt egy újabb robbantás következett és így elég sokkal tudtunk nyerni. Nagyon jó és megnyugtató érzés volt uralni a mezőnyt az meg különösen, hogy végre jól mentünk, mert az elmúlt napokban ez nem nagyon volt így."

A férfi párosok után a kenusok mezőnyében a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály duó következett, akik Európa-bajnoki győzelmük után, mindenképpen éremesélyesnek számítanak a vb-n. Jól bekezdtek és gyakorlatilag végig az élen haladtak, de a finisben a lengyel páros becsúszott eléjük. Elkeseredésre azonban nincs ok, hiszen ezzel az eredménnyel is direkt a döntőbe kerültek, így nyugodtan várhatják majd a szombat délelőtti finálét.

A kenusok után újra kajakosok jöttek, ezúttal a négyesek. Kiélezett küzdelem volt várható, hiszen itt minden futamból csak egy egység juthatott közvetlenül a döntőbe. Ez az első futamban a németeknek, míg a másodikban az olimpiai bajnok ukránoknak sikerült. A harmadik futamban a magyarok az örök rivális szlovák egységgel kerültek össze, sajnos a második hely és a középdöntő maradt számukra. "Igazi első pályás menet volt, még nem találtuk meg a jó utazót, most lesz még egy lehetőségünk, hogy a döntőig belőjük a pályát" - mondta Bozsik Gábor az egység egyik tagja.

A női négyesnek látszólag nem sikerült a rajt és nagy fordulattal igyekeztek utána felzárkózni, és átvenni a vezetést. Végül ez nem sikerült, a lengyelek nyerték ugyanis a futamot, de így is közvetlenül a döntőbe jutott a négyes. A kikötés után Kovács Katalin csak kiugrott a hajóból, és már szállt is át az egyes kajakba, hogy elérje a 13 perccel későbbre kiírt egyéni előfutamot.

A gyors váltás cseppet sem viselte meg, sőt látszólag csak jól bemelegített vele, hiszen nagyon magabiztosan, kitűnő technikával evezte végig az 1000 métert és több mint egyhajós győzelmet aratott.

A hölgyek után újra férfiak léptek a porondra. A kenu négyesek futamában egy teljesen újonc egység mutatkozott be. A Korisányszky Péter vezérelte csapathajó ezúttal nem igazán találta el a ritmust és látszólag végig kormányzási gondokkal küszködtek, így számukra a direkt döntőbe jutás elmaradt és a középfutamból küzdhetik be majd magukat a fináléba.

A délelőtt utolsó futamában szintén egy friss egység hasította a vizet, hiszen Medveczky Erika és Benedek Dalma csak a második válogatóra ültek így össze. Akkor magabiztosan nyertek és harcolták ki az indulás jogát, a mai előfutam azonban látszólag nem jól építették fel a pályát és a végén negyedik helyen célba érve csak a középdöntőbe jutottak.

Ezzel véget értek az 1000 méteres előfutamok, délután helyi idő szerint 14.30-kor következnek majd az 500 méteres versenyek.

A délelőtti két, egyenes ágon továbbjutó hajó után a helyi idő szerint csütörtök délutáni programban - az 500 m-es előfutamok során - újabb egy magyar egység kvalifikálta magát a hétvégi döntőkbe a kanadai Dartmouth-ban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A nyitónap második felében lebonyolított hat szám közül kettőben lehetett - egy első hellyel - egyből a vasárnapi fináléba kerülni: az Európa-bajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó élt is a lehetőséggel, a vb-újonc Széles Gábor, Varga Dávid kenupárosnak viszont ugyanez nem sikerült, ők amúgy remek második helyük után (az 1000 m-en olimpiai bajnok fehérorosz kettős előzte meg őket) a középfutamban javíthatnak.

A viadal honlapja alapján a címvédőként induló Kovács Katalin, valamint Molnár Péter (mindkettő K-1) első, a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos duó második, Vajda Attila (C-1) pedig harmadik lett előfutamában. Ezekben a számokban nem lehetett egyből a legjobb kilenc közé kerülni, így folytatás számukra is pénteken, a középfutamban.

A további program magyar idő szerint:
péntek: 1000 m-es és női K-4 500 m-es középfutamok 14.00, 500 m-es középfutamok 19.30
szombat: 1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 14.00, 200 m-es előfutamok 18.10, 200 m-es középfutamok 20.55
vasárnap: 500 m-es döntők 14.00, 200 m-es döntők 16.40, váltó előfutamok 19.20, váltó döntők 20.10