A 2012-es londoni játékokon megváltozik a kajak-kenu programja is - döntött csütörtökön, Berlinben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága. A módosítás nyomán ugyan marad az eddig megszokott 12 szám, de a nők az eddigi három helyett már négy aranyéremért versenyezhetnek.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A határozat szerint - amely már véglegesnek tekinthető - 1000 m-en férfi K-1-es, K-2-es, K-4-es, valamint C-1-es és C-2-es versenyeket rendeznek - azaz a leghosszabb táv futamai nem változnak -, míg amellett, hogy marad a nők 500 m-es K-1, K-2 és K-4-es száma, eltűnnek a férfi 500 m-es versenyek és helyettük 200 m-en szállnak majd vízre a résztvevők. A sprintszámok: férfi K-1, K-2 és C-1, illetve női K-1.
"Őszintén szólva mi nem ezt szerettük volna, bár valami hasonlót" - mondta a Kanadában zajló világbajnokság helyszínéről Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke.
"Azt látni kell, hogy nehéz helyzet állt elő, hiszen amellett, hogy a 12 számot meg kellett tartani, mindenképpen növelni kellett a nők lehetőségeit, hiszen ők eddig csak három számban versenyezhettek. A versenyzői létszámon ugyanakkor nem lehetett változtatni. Az mindenképpen jó, hogy az 1000 m-es, klasszikus számok megmaradtak és a férfi kajaknak így is öt száma maradt. Számunkra természetesen örömteli, hogy női kajakban tovább bővültek a lehetőségek, viszont ugyanilyen fájdalmas, hogy a férfi 500 m, ahol annyi emlékezetes sikert arattunk, kiíródik az ötkarikás programból, eltűnik. A 200-as futamok a látványosságot szem előtt tartva kerültek be, és itt is lesznek nagyon komoly esélyeink."
A mostani módosítás nyertese a női kajak, amely három helyet négy számot kap, vesztese pedig a kenu, mert az eddigi négy helyett 2012-től mindössze három számban küzdhetnek a szakág képviselői az olimpián.
Az "eltűnő" számok magyar olimpiai sikerei a hazai szövetség honlapja alapján:
aranyérem: 1980, Moszkva: Foltán László, Vaskuti István (C-2 500 m); 1988, Szöul: Gyulay Zsolt (K-1 500 m); 1996, Atlanta: Kolonics György, Horváth Csaba (C-2 500 m); 2000, Sydney: Kolonics György (C-1 500 m), Kammerer Zoltán, Storcz Botond (K-2 500 m), Pulai Imre, Novák Ferenc (C-2 500 m)
ezüstérem: 1976, Montreal: Sztanity Zoltán (K-1 500 m); 1992, Barcelona: Gyulay Zsolt (K-1 500 m)
bronzérem: 1976, Montreal: Buday Tamás, Frey Oszkár (C-2 500 m); 1988, Szöul: Ábrahám Attila, Csipes Ferenc (K-2 500 m); 1996, Atlanta: Pulai Imre (C-1 500 m); 2000, Sydney: Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián (K-2 500 m)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?