A kajak egyesek versenyében érdekelt Kucsera Gábor és a férfi kajaknégyes nem jutott be a döntőbe 1000 m-en a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A többi számban sikeresen szerepeltek a magyarok az egy kilométeres táv csütörtök délutáni középfutamai során, így a szombati nyolc finálé közül hatban lesz magyar hajó.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A kajak egyesek versenyében érdekelt Kucsera Gábor és a férfi kajaknégyes nem jutott döntőbe 1000 m-en a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A többi számban sikeresen szerepeltek a magyarok az egy kilométeres táv csütörtök délutáni középfutamai során, így a szombati nyolc finálé közül hatban lesz magyar hajó.
A kajakosok egyes számában címvédő Kovács Katalin - csakúgy, mint délelőtt - megnyerte futamát, bár láthatóan ezúttal is keményen küzdött a hullámokkal, amelyek az időközben napossá vált időben sem csillapodtak. Mögötte a finn Anne Rikala és az ukrán Marija Vasziljevszkja biztosította még a helyét a fináléban, ahol ott lesz Simon Miklós tanítványa, a július eleji, trasonai Eb-n némi meglepetésre győztes brit Rachel Cawthorn is.
A 27-szeres vb-aranyérmes Kovács három számban indul a vb-n, s amennyiben legalább az egyiket megnyeri, lehagyva a németek legendás versenyzőjét, Birgit Fischert, minden idők legeredményesebb női kajakosa lesz a világbajnoki címek tekintetében.
Délelőtt Kovácshoz hasonlóan a kenus Vajda Attila is panaszkodott a rossz körülményekre, ennek ellenére akkor, és ezúttal is magabiztosan nyerte futamát, s került a legjobb kilenc közé.
"Kétszer majdnem beborultam, és körülbelül százzal kevesebb volt a csapásszámom, mint egyébként szokott lenni, mert állandóan korrigálnom kellett. Ennyit a körülményekről" - mondta bosszankodva a befutó után a szegediek klasszis versenyzője. Peking egyetlen magyar egyéni olimpiai bajnoka tavaly csak nyolcadik lett kedvenc számában a vb-n, a mostani két futamgyőzelem azonban azt mutatja, hogy - hullámos víz ide vagy oda - szombaton ennél sokkal jobb teljesítmény várható tőle.
Csakúgy mint Kovács és Vajda, a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettős (K-2) is duplázott, azaz az előfutamban elért első helyet követően délután sem adta alább. A két rutinos kajakos - Kammerer háromszoros, társa kétszeres olimpiai bajnok - 11 év után versenyez újra együtt idén, s mindketten azt mondják, jól megy alattuk a hajó.
"A döntőben szeretnénk az idei legjobbunkat teljesíteni, de hogy ez mire lesz elég, nem tudhatjuk. Nem helyezésekben gondolkodunk, csak jól akarunk menni az erősnek ígérkező mezőnyben" - fogalmazta meg óvatosan a célokat Kammerer. A négy középfutam közül egyébként a magyarok győztes ideje volt a legjobb.
A Tóth Márton, Mike Róbert kenupáros is jól ment, egy második hellyel kvalifikálta magát a legjobbak közé.
Magyar szempontból két csalódást hozott a délután: Kucsera és a Dombi, Szalai, Kökény, Hadvina összeállítású, Eb-ezüstérmes férfi kajaknégyes nem tudta beverekedni magát a végjátékba. A Kőbánya SC párosban kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnoka csupán ötödik, a csapat pedig negyedik lett középfutamában, pedig a továbbjutáshoz legalább az első három között kellett volna zárniuk.
A Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a döntőbe, a kenu négyeseknél pedig mindössze kilenc egység nevezett, így itt nem rendeztek előfutamot, azaz a Széles, Varga, Nagy, Sarudi kvartett majd csak a fináléban száll vízre. "A két kudarcnak természetesen nem örülök, a rosszabbik rossz a négyes kiesése, ami egyelőre érthetetlen számomra. Hirtelen nem is tudok mit mondani. Kucserában benne volt a döntő, nem sikerült neki, nagyon sajnálom. A többiekkel elégedett vagyok, a szombati döntők során több érem is benne van ebben a hat egységben. A körülményekkel nem akarok foglalkozni, a víz mindenkinek egyformán hullámos volt" - értékelte a nyitónapot az MTI-nek Storcz Botond szövetségi kapitány.
Pénteken 10 órától az 500 m-es előfutamokat, majd 14 órától a táv középfutamait rendezik Poznanban.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?