Vágólapra másolva!
Kovács Katalin megszerezte pályafutása harmincadik világbajnoki aranyérmét a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A nyolc péntek délutáni döntőnek egy kivétélvel volt magyar érdekeltsége, Csipes Tamara és Vajda Attila is világbajnok lett, míg bronzérmet szerzett a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kettős kajak ezer méteren, valamint C-4 1000-en a Sáfrán Mátyás és Mihály, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs hajó.

Három magyar aranyérmet, két bronzot, és hét londoni olimpiai kvótát hoztak a kajak-kenu vb pénteki döntői. Csipes Tamara kajakban, Vajda Attila kenuban lett első ezer méteren, míg ötszázon a női négyes, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Benedek Dalma és Kovács Katalin győzött.

Mindhárom aranyéremhez a jó hajrá volt a kulcs, rajt-cél győzelmet egyedül a kanadai Van Koeverden aratott K-1 1000-en, a nap egyetlen magyar hajó nélküli döntőjében.

Két magyar bronzérem is született: a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kettős révén K-2 1000-en, illetve a Sáfrán Mátyás és Mihály, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs kenuja által ugyancsak ezer méteren.

A további két magyar egység, Dombi Rudolf és Kökény Roland hatodik, illetve Kozmann György és Korisánszky Péter Dániel kilencedik lett.

Csipes, Vajda és a női négyes is aranyérmes lett

Elsőként Kozmann György és Korisánszky Péter Dániel kenupárosa vágott neki az 500 méternek. A román hajó remekül kezdett, a németek tartották velük a legjobban lépést, a magyar kenu a mezőny második felében haladt. Kozmannék végül kilencedikek lettek, a világbajnok a román kettős, Dumitrescu-Lazar és Mihalachi lett, megelőzve az azeri és a német egység előtt.

Csipes Tamara ezer méteren az ötös pályáról rajtolt. A mezőnyben másik három, magyar származású versenyző is szerepelt: az argentin Keresztesi Borbála, a spanyol színekben induló Hegyi Zomilla és az egyesült államokbeli Zur Krisztina. Utóbbi kiválóan kezdett, magabiztosan vezetett, ám az orosz és ausztrál riválisa is megelőzte. Csipes féltáv után indított látványos hajrát, az orosz Szobetova tartotta vele a lépést. Csipes növelte is az előnyét az utolsó 250-en, és rendkívül simán, több mint egy hajóhosszal meg is szerezte az aranyérmet. A 22. születésnapját jövő héten ünneplő Honvéd-Domino-versenyző a harmadik vb-aranyát nyerte.

"Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyivel tudok nyerni. Úgy éreztem, van esélyem, de bennem motoszkált a gondolat, hogy nem gyakoroltam eleget. Edzésen borzasztó időket mentem, most is úgy éreztem ötszáznál, nem lesz meg a dobogó. De édesapámmal előre elterveztük, hogy a második 500-on kell gyorsnak lennem" - értékelt Csipes a Magyar Televíziónak.

Az egyetlen, magyar érdekeltség nélküli péntek délutáni döntőben, K-1 1000 méteren a kanadai Adam van Koeverden elképesztően elhúzott a mezőnytől, aki pedig arra várt, hogy majd kipukkad, hiába tette: rajt-cél győzelmet aratott a hármas pályán hasító kajakos.

Vajda Attila fő számával, a pekingi olimpiai aranyérmet hozó C-1 1000-el folytatódott a program. A Démász-Szeged menője a négyes pályáról indult, mellette az ötösön nagy ellenfele, az üzbég Vagyim Menkov. A rivális keményen kezdett, több mint egy hajónyival vezetett, a spanyol David Cal is szépen haladt a nyomában a hármas pályán. Menkov előnye a féltávnál nem csökkent, mögötte Vajda, aztán Cal. 250 méterrel a cél előtt már fogyott az üzbég fór, Vajda rákapcsolt, de Cal is nagyon jött fel, végül a megszállottan lapátoló magyarnak a spanyolt kellett megvernie az aranyért. Sikerült, Vajda a második magyar elsőséget szerezte a szegedi vébén.

Vajda Attila megköszönte a közönség biztatását és hibátlan pályáról beszélt: "Nagyon kellett a közönség segítsége a végén, mert jött a spanyol. A nézők ötven százalékához én hozzátettem a magam ötvenét, a teljes egész így ért aranyat. Készültem, hogy a végén még megindulok, sokat gyakoroltuk ezt, azt hiszem, hibátlan pálya volt."

Forrás: AFP/Isza Ferenc
Forrás: AFP/Isza Ferenc

Vajdát nem érdekelte a betegsége, melyből nemrég lábalt ki

Vajda futama után jött rögtön a klasszikus női 500-as kajaknégyes, ahol a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Benedek Dalma, Kovács Katalin egység startolt. Belorusz, brit, magyar sorrendet regisztáltak féltávnál, ám Kovácsék megfordították a sorrendet, és tekintélyt parancsoló hajrával húzták be a vb-címet. Kovács Katalin a harmincadik vb-győzelmét érte el. A Honvéd-Domino 35 éves kajakosa már a tavalyi, poznani 29. vb-győzelmével is minden idők legeredményesebbje volt, most azonban növelte előnyét az örökranglistán. Kovács éppen Szegeden nyert először vébét, még 1988-ban.

"Én a végén már csak arra figyeltem, hogy Gabinál előbb emeljem a magasba a lapátot" - mondta Kovács Katalin. "Ez a közönség aranya is, egész végig az ő hangjukat verte vissza a sziget. Csodálatos érzés volt" - érzékenyült el Benedek Dalma.

Forrás: AFP/Isza Ferenc
Forrás: AFP/Isza Ferenc

Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma

Jól rajtolt K-2 1000 méteren a Medveczky Erika, Sarudi Alíz páros, 250-nél már egy hajóhosszal vezetett, nyomában a német Anne Knorr, Debora Niche kettőssel. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványaira feljöttek a kínaiak (Liang, Wang) is. Végül Medveczkyék bronzérmesek lettek Németország és Bulgária mögött.

"A közepén nagyon jónak tűntünk, de sajnos a végén bekötöttem, és nem tudtam indítani, de ettől függetlenül nagyon boldogok vagyunk" - mondta Medveczky Erika. "Én pláne, talán a vége lehetett volna jobb is, de szerintem ez volt a maximum" - tette hozzá Sarudi Alíz.

Dombi Rudolf és Kökény Roland negyedtávnál negyedik volt K-2 1000 méteren. Mindkét kajakosnak erőssége a hajrá, így ez a részeredmény nem adott okot aggodalomra. Féltávnál viszont már csak nyolcadik helyen haladt a magyar egység, akik végül hatodiknak értek be, míg a végig óriási fölénnyel vezető svédeket nagy meglepetésre lehajrázták a szlovákok, Peter Gelle és Erik Vlcek.

A nap utolsó versenye a kenus négyesek ezerméteres száma volt, ahol a Sáfrán testvérek próbálták megakadályozni a fehérorosz sikert. A magyar egység fokozatosan kapaszkodott fel, féltávnál harmadik, 250-nel a vége előtt második volt, nagy harcban az oroszokkal és a beloruszokkal. A hajrára a románokkal kellett nagyot vívni, győzött a fehérorosz hajó, a Sáfrán Mátyás és Mihály, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs összetételű magyar kenut harmadiknak detektálta a rendszer.