Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnokok közül elsőként Buzánszky Jenő csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely célja, hogy a sporttörvény módosításával vegyék el a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, a jövőben szerb színekben versenyző Douchev-Janics Natasa életjáradékát - írja a Blikk. A kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Storcz Botond is hasonlóan gondolja.

"Talán az lenne a legszerencsésebb, ha a Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezné a törvény szövegének módosítását" - mondta az Aranycsapat jobbhátvédje. "A jogosultak körének meghatározásánál kellene beiktatni, hogy 35 éves koruk betöltése után csak azok kaphatnak életjáradékot, akik nem versenyeznek magyarok ellen."

Hasonlóan vélekedett a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond is. "A havonta rendszeresen érkező életjáradék kapcsán nekem mindig a hála jut eszembe. Ha pedig hálás vagyok, akkor nem teszek az ország ellen, nem indulok harcba a versenyzőivel szemben. Ebből a megközelítésből teljesen meg tudom érteni azokat, akik a Natasát illető juttatás megvonását szorgalmazzák" - fogalmazott a kapitány.

Baráth Etele, a szövetség elnöke szerint ugyanakkor Janics Szerbia versenyzőjeként is megérdemli az járadékot, mert azt a magyaroknak szerzett érmek miatt fizeti neki az ország. Baráth ugyanakkor azt is több ízben jelezte, hogy ellenszolgáltatást várnak Janicsért a szerbektől, akikkel egyelőre nem állapodtak meg a versenyző átengedéséről.

A járadék havi díja a mindenkori előző évi átlagkeresetnek felel meg, jelenleg 213 100 forintot kapnak a sportolók egy arany után. Janicsot a három olimpiai bajnoki címe alapján jelen számítás szerint 298 340 forint illetné meg.