Vágólapra másolva!
Kovács László szerint Douchev-Janics Natasa talán azért nem nyert aranyérmet a londoni olimpián, mert a férje egy nappal a verseny előtt nagyon megterhelő edzést tartott neki, és emiatt bekötöttek az izmai. A Szerbiába visszatért kajakosnő volt edzője úgy véli, Janics idegállapota is közrejátszott a kudarcként megélt bronzéremben, bár szerinte szülés után ez nem is rossz eredmény.

Douchev-Janics Natasa volt edzője szerint a Kovács Katalinnal idén párosban ezüst-, a 200 méteres egyéni sprinttávon pedig bronzérmet szerzett kajakozó csak az olimpiai bajnoki címmel lett volna elégedett Londonban. "Az olimpia előtt egészen más terveink voltak. Legalább egy aranyéremre számítottunk, de inkább kettőre, mint az egész magyar sportszerető közvélemény. Ez reális elvárás volt, de az olimpia előtti felkészülésben is már voltak akadályok" - mondta a Magyar Szónak adott interjújában.

A szakember hozzátette: a központi edzőtábor Szolnokon volt, ahová Janics nem nagy kedvvel ment, elsősorban a gyereke és a férje miatt. Végül csak az utolsó hétre érkezett meg, és Kovács Katalinnal mindössze néhány közös edzésen vett részt. Londonban Kovács László már nem is volt hivatalosan Janics edzője, hiszen a férjét, Andrian Douchevet akkreditálták helyette. "Ehhez Natasa ragaszkodott, hogy a férje legyen ott mellette, ami még érthető is. De a négyes aranyérme utáni páros kudarca már felborított minden tervet. Valószínűleg Kovács Kati kihajtott magából mindent, nem maradt elég erő a párosra."

Kovács László a versenye előtt azt mondta Douchevnek, hogy Janicsnak kellene elöl ülnie a párosban, de ezt az ötletet elvetették, mondván: a változtatásra már késő reagálni. "Tehát már itt nem volt meg közöttünk az egyetértés, majd jött a kudarcként megélt ezüstérem, hisz a németeket a vb-n előtte megverték."

Ezek után már csak a sprinttávban bízhatott Janics. "Az ő idegállapota határozta meg ezt a versenyt, és csak bronzra futotta." Az edző úgy véli, az olimpia előtti "óriási feszültségek okozta zavar" miatt az egyéni bronzérem nem is rossz eredmény, de ezt Janics egészen másként élte meg. "Számára ez hatalmas kudarcot jelentett, akkor, abban a pillanatban."

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Közös kép 2010-ből

Kovács egyre kevesebbet beszélgetett Janiccsal, miután a férj egyben edző is lett, pedig ekkor még ő dolgozta ki az edzésterveket. "Londonban ketten nem lehettünk ott mellette hivatalosan, és ő a férjét látta ez esetben fontosabbnak, ami érthető, de ez magát a kudarc felelősségét is leveszi az én vállamról. Nem tudtam neki közvetlenül segíteni, tanácsot adni. Eleinte a férjével együtt dolgoztunk a felkészülés során, különösebb problémák, konfliktusok nélkül" - mesélte az edző, akit a 2008-as pekingi játékok után kért fel edzőjének Janics.

"Nem is volt semmi gond addig, amíg terhes nem lett. Ez egy teljesen váratlan fordulat volt számomra. Egy év kihagyás minden élsportolót komolyan megvisel. Megváltozik sok lényeges momentum az életében. A szervezetben a hormonháztartás is, maga a lélek is másképpen dolgozik. Mindannyian azért valami pozitív változásban reménykedtünk, de ez sajnos nem következett be. Egy olimpia előtt szülni nem a legcélszerűbb. De bízva Natasa rendkívüli fanatizmusában, munkabírásában, ez sokáig leküzdhető problémaként szerepelt előttünk" - mondta a tréner, megemlítve, hogy Janics riválisa, a német Katrin Wagner-Augustin is az olimpia előtt szült, aztán már az előfutamok során kiesett.

"Így nézve a bronzérem is nagy sikerként könyvelhető el. Persze az olimpia után kialakult események már egészen más irányba terelték a folyamatot. A férje meg is kért, hogy én már ne nyilatkozzak senkinek semmit. De hogyan tehetném ezt? A szövetségi kapitány említette nekem, hogy egy nappal a verseny előtt a férje még egy nagyon megterhelő edzést tartott Natasának. Az is lehetett az oka, hogy a verseny napján egyszerűen bekötöttek az izmai, és nem tudta magából kihozni mindazt, ami egy aranyra lett volna elegendő."

Forrás: AFP/Damien Meyer

Janics az olimpia után nehezményezte, hogy az őt négy évig felkészítő Kovács kapta a jutalmat, pedig szerinte az a férjének járt volna. "Ez nem így működik. Hivatalosan a szövetségnél én voltam az edzője végig, tehát a jutalom nekem járt. Az olimpia után le is mondtam hivatalosan az edzéséről. Hogy a későbbiek során hová fejlődik ez az ügy, magam sem tudom, csak azt érzem, csalódott vagyok. Nem így képzeltem el az egész folyamatot, azok után, hogy személyesen ő kért fel, jöjjek vissza Szerbiából, és vállaljam el az edzését. Én még az édesapjával kialakult nagyon jó és tartós barátság miatt sem mondhattam erre a felkérésre nemet. Innen szemlélve a dolog egész más megítélést nyer: keserű vége lett ennek a szépen induló kapcsolatnak. Az apjának tíz évig nemcsak edzője, hanem nagyon jó barátja is voltam" - nyilatkozta a 65 éves Kovács László, aki jelenleg 13 kajakosnő edzője. Közülük kiemelte az U23-as Eb-n két aranyat nyert, 21 éves Kárász Annát, akit a jövő nagy tehetségének tart.