Vágólapra másolva!
Utcahosszal győzött női K-1 1000 méteren a Közgép SE kajakosa, Bodonyi Dóra a koppenhágai Világkupa szombati napján. Takács Tamara ötödik lett ebben a versenyszámban, míg 500 egyesben a hetedik helyet szerezte meg a bombaerős fináléban.

Több mint 5 másodpercet vert a mezőnyre 1000 egyesben Bodonyi Dóra, aki már a rajtnál meglépett és egészen a célig folyamatosan növelte az előnyét. A győztes magyar versenyező mögött nagyon sűrű lett a befutó, a második helyen célba érő kínai Csou - aki egyébként egy hete megnyerte a duisburgi Világkupát ebben a számban - és az ötödik helyet szerző Takács Tamara között összesen négy tizedmásodpercnyi volt a különbség.

"Kicsit hosszú volt a pálya a hatalmas szembeszél miatt, de minden úgy alakult a döntő során, ahogy elterveztem. Azt hittem, hogy a kínai lány és a harmadik helyen befutó brit Sawers jobban fog rám tapadni, de szerencsére nem ez történt. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól alakult a verseny egy héttel a válogató előtt" - mondta Bodonyi Dóra, aki a következő hétvégén 500-, és 5000 méteres egyesben, valamint Sarudi Alízzal párosban, 1000 méteren fog rajthoz állni Szegeden.

Bodonyi Dóra Forrás: Kajakkenusport.hu

A Világkupán tapasztalható szervezői hiányosságokra jellemző, hogy az eredményhirdetés alatt a magyar helyett az olasz zászlót húzták fel Bodonyi Dóra tiszteletére. Hüttner Csaba szerint ennél is nagyobb baj, hogy az időjárás továbbra sem kegyes a résztvevőkhöz.

"Hatalmas a szembeszél, a víz hullámzik, és nagyon hideg van. Bodonyi Dóra szerencsére tudta magát függetleníteni a körülményektől, csinálta a dolgát, végig növelte az előnyét erős riválisaival szemben. Szerintem Takács Tamara is dobogós lehetett volna, ha nem állt volna rajthoz az 1000 méter előtt másfél órával K-1 500 méteren is. Az utóbbi számban elért eredményével, a hetedik hellyel is elégedett vagyok, nagy dolog, hogy fel tudja már venni a versenyt a legjobbakkal" - mondta az utánpótlás vezetőedző.

Szombaton délután a női négyesek 500 méteres elő- és középfutamaival, valamint a 200 méteres selejtezőkkel folytatódik a koppenhágai gyorsasági Világkupa programja.