Újabb világbajnok magyar kajakos bukott meg kokainnal

Kucsera Gábor, kajak-kenu
Szolnok, 2014. július 8. Kucsera Gábor (k) a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott edzésén a szolnoki edzőtáborban 2014. július 8-án.
Vágólapra másolva!
Az eddig rendelkezésre álló információk szerint kokaint fogyaszthatott Kucsera Gábor világbajnok kajakos, aki az elmúlt években már nem ért el jelentős nemzetközi eredményt. A vétség, amelyet a versenyző sem tagad, és a várható szankciók, minden bizonnyal pályafutásának végét jelentik majd.

Dombvári Bence és Csipes Tamara tavaszi esete óta heti rendszerességgel, szúrópróba szerűen végeztet teszteket a válogatott keretek tagjain a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerését követően adott mintát. A Magyar Antidopping Csoport éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást.

"Miután a versenyző elismeri, hogy hibázott, így a válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntetjük. A Magyar Antidopping Csoport a felülvizsgálati eljárást követően értesíti majd az esetről a WADA-t és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF), így a vétkes sportoló több éves eltiltásra számíthat. Mélységesen elítéljük, amit a versenyző tett, aki ezzel a sportág becsületébe gázolt" - mondta Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója.

Kucsera Gábor Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az elmúlt hónapokban több millió forintot költött a versenyzők ellenőrzésére. A szövetség elnöke szerint az a cél, hogy a fiatalok tanuljanak a Kucsera Gáboréhoz hasonló negatív példákból is.

"Hosszútávon kifizetődik, ha folytatjuk a rendszeres ellenőrzéseket és sportágon belül az intenzív felvilágosító munkát is. Úgy tudom, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan magyar sportági szövetség, amelyik ennyire nyíltan hirdetett harcot a drogok ellen. Idén tavasszal húztunk egy vonalat és zéró toleranciát hirdettünk, ezzel felvállalva azt, hogy adott esetben a saját versenyzőnket fogjuk megbuktatni. Nagyon sajnálom, hogy ez megtörtént, de hangsúlyozom, mi komolyan gondoltuk, hogy rendet akarunk tenni" - mondta Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

Kucsera Gábor K-1 1000 méteren indult volna a két hét múlva kezdődő milánói világbajnokságon. Hogy ki állhat rajthoz helyette az év legfontosabb versenyén, az néhány napon belül dőlhet el. Az MKKSZ elnöke hozzátette, a gyorsasági válogatott várható eredményességét ez a csere nem fogja érdemben befolyásolni.

Ez történt áprilisban

Az MKKSZ április 21-én kapott értesítést a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatójától arról, hogy két felnőtt válogatott versenyző, Csipes Tamara és Dombvári Bence drogtesztje kokainnal pozitív lett. Tiszeker Ágnes tájékoztatta az MKKSZ-t, hogy egy versenyidőszakon kívüli teszt készült, amelynek pozitív eredménye a felkészülési időszakban nem minősül doppingolásnak.

Csipes Tamara Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A szövetség szakmai vezetése úgy döntött, hogy az érintett versenyzők válogatott kerettagságát megszünteti, a szövetség szakmai igazgatója pedig a kerettagsággal együtt járó juttatásokat is megvonta az érintett sportolóktól, valamint nem jelölte őket a júniusi bakui Európa Játékokra. Az MKKSZ fegyelmi eljárást indított a versenyzőkkel szemben és tíz hónapra eltiltotta őket, így nem indulhatnak az olimpiai kvalifikációs milánói világbajnokságon, illetve az előolimpán.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását. A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 esztendős Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n.