Aranyra lehet csiszolni a kajakvébé ezüstjeit

2015.08.24. 10:04

Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője azt mondta: amiért jöttek, azt sikerült megcsinálniuk a vasárnap befejeződött, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, s elégedett a szerepléssel.

"Tizenöt kvótát szereztünk - kezdte értékelését a legfontosabbal a szakember arra utalva, hogy ezúttal nem elsősorban az érmek, hanem a jövő évi riói játékokra szóló indulási jogok száma volt a fokmérő. - Persze ha részletesen elemezzük, akkor vannak hiányosságok, de ha még azt is hozzáteszem, hogy az olimpiai számokban két arany- és négy ezüstérem volt a mérlegünk, akkor ez egy nagyon jó eredmény."

Az olimpiai számok közül férfi K-2 200 méteren (Tótka Sándor, Molnár Péter) és női K-2 500 méteren (Szabó Gabriella, Kozák Danuta) született magyar diadal, női K-4 500 méteren, férfi K-4 1000 méteren, férfi C-2 1000 méteren és női K-1 500 méteren pedig második lett a magyar egység.

Vajdában is benne volt az érem

"Több számban az ezüstöt fel lehet csiszolni aranyra, gondolok itt a női és a férfi négyesre, de szerintem Vajda Attilában is benne volt az érem ezer méteren. Ami pedig abszolút kiemelendő, hogy a kétszázas férfi páros kétszer is megnyerte az aranyérmet" - mondta Storcz Botond.

A magyar küldöttség 3 arannyal, 6 ezüsttel és 4 bronzzal zárta a vébét. Az olimpiai kvóták közül 6 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 kenus (Magyarország szerezte egyébként a legtöbb indulási jogot Olaszországban, a nagy rivális németek például csak tíz kvótát gyűjtöttek).

Összehasonlításképpen: három éve, Londonban összesen 14 kvótával - 1 kenussal, 6 női és 7 férfi kajakossal - szerepeltek a magyarok. A mostani számot ráadásul még lehet gyarapítani a jövő májusi, duisburgi pótkvalifikációs versenyen. A maximálisan megszerezhető indulási jogok száma 18, azaz Magyarország még két férfi és egy női kajakos kvótát gyűjthet.

Vb után ob, aztán előolimpia

"Kenuban megszereztük a maximális számú kvótát, de a másik két szakágban jövőre még megpróbáljuk gyarapítani a helyek számát" - fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy szeretné, ha már ősszel, legkésőbb október közepéig kialakulna a jövő évi menetrend, a felkészülési program, a válogatókkal együtt.

A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta - a riói magyar csapat összetétele a jövő évi válogatókon alakul majd ki.

A magyar versenyzők már vasárnap éjjel hazaérkeztek Magyarországra, de a vb zárultával sincs számukra megállás: szerdától kezdődik az országos bajnokság Szolnokon, majd azok, akik olimpiai számban indultak Milánóban, vasárnap Rio de Janeiro felé veszik az irányt, ahol a jövő hét végén kezdődik a 2016-os olimpia tesztversenye.

"Azért fontos az előolimpia, mert még nem versenyeztünk ott, a versenyzők pedig most megtapasztalhatják, hogy abban az időzónában, olyan időjárási körülmények között hogyan akklimatizálódnak. Jövőre pedig már a tapasztalatok birtokában tudunk majd kimenni az olimpiára" - mondta Storcz Botond.