Vágólapra másolva!
Várhatóan hétfőn dönt a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong doppingügyében a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség. Az UCI pénteki közleményében jelezte, hogy az elnök Pat McQuaid tart sajtótájékoztatót, amelyen ismerteti a szervezet álláspontját az ügyben.

A világ legrangosabbnak tartott körversenyét 1999 és 2005 között - rekordot jelentő módon - sorozatban hétszer megnyerő amerikai kerekest augusztusban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltotta, és megfosztotta az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Az ügynökség a nyomozás lezárultával a múlt héten küldte meg az UCI-nak több száz oldalas jelentését, amely a csapattársak terhelő vallomásai mellett pénzügyi kimutatásokat, számlákat, elektronikus leveleket, kutatási adatokat és teszteredményeket tartalmaz a laboratóriumokat éveken keresztül sikeresen kijátszó US Postal-eljárásokról. Erre azért volt szükség, mert az UCI konkrét bizonyítékokat várt a USADA-tól, hogy ezek alapján saját hatáskörben döntsön Armstrong eltiltásáról és címeinek elvételéről.

A USADA szerint Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.