Vágólapra másolva!
Négy, esetleg öt érem megszerzésének reményében utazott el kedden reggel a magyar csapat a csütörtökön kezdődő lipcsei öttusa Európa-bajnokságra. Debütál a lövészettel kombinált futás.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a férfiaktól minden számban dobogós helyezést vár, a nőktől pedig azt, hogy egyéniben egy-két versenyző az első tíz között zárjon, a váltó pedig az első háromba kerüljön. "A női keretben történt változás a korábban jelzetthez képest, Tóth Adrienn ugyanis a múlt héten vírusos fertőzéssel kórházban volt, több vizsgálaton átesett, helyére Cseh Krisztina ugrott be, ő lesz az egyéni induló" - fogalmazott a szakvezető.

A tavalyi, moszkvai kontinensviadalon a magyarok két-két ezüst-, illetve bronzérmet szereztek: második lett a Kasza Róbert, Tibolya Péter, Marosi Ádám összeállítású csapat a hagyományos versenyben, valamint a Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Máthé Vivien váltótrió, míg a dobogó harmadik fokára állhatott fel Kasza egyéniben, s ugyanő váltóban Marosival és Tibolyával.

Kasza ezúttal nem lehet ott az Eb-n, mivel a május eleji, budapesti Világkupa-versenyen megsérült, és bár azóta felépült, egyelőre erőt gyűjt, hogy az augusztusi, londoni világbajnokságon már bevethető legyen. A férficsapat így háromfős, Marosi mellett Tibolya és Németh Róbert szerepelhet. Hozzájuk csatlakozhat a váltóra Demeter Bence, amennyiben egyikük megsérül. Marosi ebben az idényben három Vk-fordulón végzett dobogós helyen, Mexikóvárosban harmadik, Budapesten és Rómában pedig második volt.

A nőknél a tavaly őszi lovasbalesetét követően fokozatosan formába lendülő, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna, valamint az idén Marosihoz hasonlóan Rómában ezüstérmes Gyenesei Leila, továbbá Kovács Sarolta és Cseh Krisztina utazott el Lipcsébe. A Világkupa-, illetve egyéb nemzetközi tesztversenyeket követően az Eb-n is debütál az öttusa új versenyrendszere, melyet a nemzetközi szövetség (UIPM) tavaly novemberi, guatemalai kongresszusán fogadtak el.

A versenynapok a vívással kezdődnek, ezt követi az úszás, majd pedig a lovaglás, melyben annyi változás történt, hogy a két forduló sorrendjét felcserélték, azaz idéntől a jobbak - vagyis azok, akik két szám után az első 18 között állnak - lovagolnak másodjára. Ezzel a módosítást szorgalmazók a televízióknak akartak kedvezni, így ugyanis a lovaglás második "kanyarját" és a nem sokkal az után sorra kerülő - lövészettel kombinált - futást egy műsorban lehet közvetíteni.

A legnagyobb módosítás a zárásra vonatkozik, az eddigi első és utolsó számot egybeszervezték, mégpedig azzal a céllal, hogy a verseny a végéig kiélezett és kiszámíthatatlan legyen. Korábban négy szám után - a futóképességek alapján - nagyjából ki lehetett számolni a befutási sorrendet, ez alapvetően változott a lövészet beiktatásával. A hendikepes indítás megmaradt, a három szám utáni pontszámkülönbségeket másodpercre számolják át, a legjobb indul először, majd az összeszedett hátrányokkal következnek a többiek. A befutási sorrend egyben a végeredmény is, amit utólag pontszámmal is érzékelhetővé tesznek.

A 3000 méteres távot három lövészet szakítja meg. Az elsőre pár méter megtétele után kerül sor, majd 1000 méterenként következik még kettő. Egy-egy alkalommal ötször kell célba találni, ehhez elegendő nagyjából olyan teljesítmény, mint amilyen a korábbi rendszerben a heteshez kellett. A futás miatt azonban ez gyakorta nem jön össze, ilyenkor pótlövéseket lehet leadni meghatározatlan számban, de 70 mp letelte után mindenképpen tovább lehet - illetve kell - menni. Az jár jól, aki gyorsan és pontosan lő.

A kezdeti nehézségek után kezdi kiforrni magát a rendszer, de szakértők szerint egy-két évnek el kell telnie, mire minden nagyjából beáll és az erőviszonyok is kialakulnak. Jelenleg még viszonylag nagy a szórás az élen, néhány versenyző akad csupán, aki egyenletesen jól szerepel, köztük Marosi Ádám.