A magyar csapat három éremmel fejezte be a kedden véget ért lipcsei öttusa Európa-bajnokságot, de nem állt messze attól, hogy az eredeti célkitűzést, a négy dobogós helyezést begyűjtse.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
"A férfiakkal szemben az volt az elvárás, hogy mindegyik számban végezzenek az első három között, ez azért nem realizálódott, mert Németh Robit kicsengették a lovaglásban, ezzel a csapateredmény elúszott" - összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. "Marosi Ádám egyéni bronzérme különösen értékes, már csak azért is, mert folytatódott egy sorozat, nevezetesen az, hogy amelyik versenyen idén elindult, mindig dobogóra állt. A férfi váltó második helyének mindannyian nagyon örültünk, mert a kombinált zárószám előtt nem álltak igazán kedvező pozícióban a fiúk, de sikerült felkapaszkodniuk, ráadásul a lövészettel kapcsolatban végre volt egy olyan pozitív élményük, amelyből a későbbiekben lehet építkezni. Eddig mindig egy kicsit megfontoltan célozgattak, most rájöttek, hogy gyorsan is lehet pontosan lőni."
A szakvezető a női válogatottból Kovács Saroltát emelte ki, aki juniorként - még jövőre is az lesz - a hatodik helyen végzett. Ezzel ebben a versenyben teljesült is az eredeti elvárás, és összejött az érem is csapatban, Kovács mellett, Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila jóvoltából.
"Zsuzsa az őszi lovasbalesete, sérülése miatt jóval később kezdte el a felkészülést, mint a többiek, úgy vélem, a világbajnokságig előre fog lépni, amint Leila is felül fogja múlni az itteni produkcióját. A váltócsapat egy kicsit gyengébben szerepelt a vártnál" - fogalmazott a kapitány. Vörös és Gyenesei egyformán a középmezőnyben végzett, a váltócsapat pedig negyedik lett.
Az Eb-n ezüstérmet szerzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Németh Róbert összeállítású váltótrió, illetve bronzot Marosi egyéniben, valamint a Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila csapat az úgynevezett hagyományos versenyben.
A válogatottak számára most pár nap pihenő következik, aztán fővárosi és tatai edzőtáborozással készülnek a hazai legjobbak az augusztus 13. és 18. között esedékes londoni világbajnokságra. Közben - három hét múlva - országos bajnokság lesz.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?