Befejezi versenyzői pályafutását Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó.
A 33 éves sportoló úgy érzi, öttusázóként kifutott az időből, pedagógusként és nevelőedzőként viszont még szeretne bizonyítani.
"Sokkal többet aligha tudtam volna kihozni magamból, az öttusa nagyon összetett sportág, ahol sok minden közbejöhet" - mondta Vörös Zsuzsa, aki a 2004-es athéni ötkarikás játékokon ért fel pályafutása csúcsára. Ezzel a magyar öttusa első és eddig egyetlen női ötkarikás győztese lett.
"Mindig is jó versenyző és versenyzőtárs akartam lenni. Belekóstoltam ugyan az öttusa mára feledésbe merült több napos lebonyolítási formáiba, de mindig úgy éreztem, hogy nekem az egynapos forgatókönyvet találták ki. Hét felnőtt magyar bajnokságot is nyertem, a csúcsot pedig természetesen az athéni olimpián kivívott győzelmem jelentette. Akkor nagyon kijött a lépés, mind az öt számban hoztam a formámat."
Vörös végső elhatározásában a balszerencse is közrejátszott: 2008. november 11-én súlyos lovasbalesetet szenvedett, és jelentős hátrányba kerülve csak három hónappal később állhatott újra edzésbe. Párját tíz hónappal később, szeptember 11-én a munkahelyén érte kis híján végzetes baleset.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta: "Azt gondoltam, még továbbra is hasznára lehet a válogatottnak, de a körülmények úgy alakultak, hogy nem tudott ismét igazán edzésbe állni és versenyezni, pedig gazdag tapasztalatával nagy segítséget jelentett volna az alakuló fiatal csapatnak. Nagyon sajnáljuk, hogy hosszú és eredményes pályafutása véget ért."
|
Vörös Zsuzsanna |
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?