Vágólapra másolva!

Eb-aranyat nyert a férfiöttusa-váltó

Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság keddi férfi váltóversenyében.

A magyarok visszafogott kezdés után jó hajrával megnyerték a vívást, majd másodikak lettek a 3x100 méteres úszásban, ezzel két szám után is az élen álltak. A lovaglásban ugyan némileg felzárkóztak rájuk a közvetlen üldözők, a csehek, a litvánok és az ukránok, de még a 3x2000 méteres, lövészetekkel megszakított futást is elsőként kezdhették meg, igaz, korántsem jelentős - nyolc, 14, illetve 20 másodperces - előnyökkel.

A trió első tagját, Kaszát megelőzte az egyéniben győztes cseh David Svoboda, de a magyar versenyző jól kapaszkodott, ezzel kedvező helyzetben tartotta csapatát.

A másodikként futó, világbajnok Marosi aztán parádézott, 15 másodperces hátrányból csinált 30 mp-es előnyt, második körében már a nézőket ösztökélte nagyobb buzdításra, s a lelátón ülők partnerek voltak ebben. Németh jelentős előnnyel indult, aztán jól is lőtt, így az utolsó száz métert kissé kiengedve, egy magyar zászlóval a hátán tette meg.

A magyarok mögött végig nagy csata volt, sokszor változott a helyzet, végül a második helyen az ötödik pozícióból felfutó lengyelek, a harmadikon a litvánok végeztek.

Az eredményhirdetés előtt Marosi Ádám köszönte meg a közönségnek a hatnapos buzdítást, szabadkozott a férfi egyéni versenyben elmaradt eredmények miatt, egyúttal örömét fejezte ki, hogy ezzel a keddi győzelemmel a magyar öttusa múltjához méltó eredményt sikerült elérniük.

"Minden jó, ha a vége jó. Sokan leírtak minket, de ezzel a győzelemmel jeleztük, hogy lehet ránk számítani, és továbbra is ott vagyunk a világ élvonalában" - tette mindehhez hozzá néhány perccel később.

Marosi a dobogóra felhívta negyedik társukat, az ezúttal a csapatból kimaradt Tibolya Pétert, hangsúlyozva, hogy ők így négyen alkotnak egy csapatot. "Az egyéni versenyben meg voltam győződve a futás előtt, hogy mindhárman az élcsoportban végzünk. Hatalmas arculcsapás volt, hogy nem így történt. A kudarc után sportpszichológussal is beszéltünk, és Miki bá, (Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány) szintén azt mondta, nem lehet mást tenni, kedden egyszerűen meg kell nyerni a váltóversenyt. Mi eleget tettünk a felkérésnek" - összegzett Kasza.

"Nagyon boldog vagyok, jól működtünk csapatként, eredményesen küzdöttünk egymásért, és most a kombinált szám is nagyon jól sikerült" - fogalmazott Németh.

Forrás: MTI

"A nehézségek ellenére sikerült mindenkit legyőzni. Felbosszantott minket, hogy a lovaglásnál utólag húsz pontot levontak tőlünk, de végül jól alakult a verseny. Az eredményes kombinált számra szükség volt, mert a világbajnokágig már nincs másik verseny, így nem lett volna szerencsés rossz élményekkel hazamenni innen" - nyilatkozott Pálvölgyi Miklós.

A végeredmény, férfi váltóverseny:
1. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert) 6206 pont (vívás: 43 győzelem/29 vereség/902 pont, úszás: 2:49.50 perc/1308 pont, lovaglás: 1100 pont, lövészet-futás: 21:16.29 perc/2896 pont)
2. Lengyelország (Bartosz Majewski, Symon Staskiewicz, Tomas Chmielewski) 6086
3. Litvánia (Edvinas Krungolcas, Justinas Kinderis, Tomas Makarovas) 6062

A férfi váltóversenyben kilenc csapat indult.