Marosi Ádám a combhajlító izma húzódására panaszkodott, Kasza Róbert az első négy lövését elrontotta, ennek ellenére mindketten bejutottak az öttusa-vb pénteki döntőjébe. Tibolya Péternek nem jött össze bravúr, Németh Róbert magyar idő szerint este versenyez.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Az A csoport két magyarja közül a címvédő Marosi Ádám bejutott a pénteki döntőbe, az egyéni induló Tibolya Péter viszont kiesett.
Mindketten rosszul kezdték a vívást, nyolc asszót követően egyformán két győzelemmel és hat vereséggel álltak, innen kellett megkezdeniük a felzárkózást. Ez Marosinak sikerült is, ő a végére egészen belejött, és 16/11-gyel, 904 ponttal holtversenyben a negyedik helyen fejezte be az első számot. Tibolya - akinek pedig a vívás erőssége - nem találta a ritmust, s bár időnként úgy tűnt, hogy elkaphatja a fonalat, újabb vereségekkel 11/16-tal, 744 ponttal jött le a pástról.
Az úszásban Marosi 2:01.66 perccel (1340 pont) harmadik lett, ezzel összesítésben felzárkózott a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev mögé a második helyre. Tibolya 2:12.82-vel (1208) csapott a célba a 200 méter végén, ez a 22. legjobb eredmény volt, két szám után pedig - kettőt rontva vívás utáni pozícióján - a 23. helyen állt.
A kombinált szám előtt, a bemelegítésnél Marosi arra panaszkodott, hogy a vívás során egy kitörésnél meghúzódott a combhajlító izma a jobb lábában, és alig tud futni. A célba érkezést követően az állapotát firtató kérdésre úgy reagált: "egész jó volt, ahhoz képest". Továbbjutását nem fenyegette veszély, végig az élbolyban hagyta el a lőállást, s nem kellett különösebben megerőltetnie magát - szerencsére - a biztos döntős szereplésért (11:51.91 perc/2156 pont/18. idő), negyedikként zárta a napot.
Tibolya környékén gyorsan futottak
Tibolya a majdnem lehetetlennel próbálkozott, és nem is járt messze attól, hogy bekerüljön az első 12 közé. Az első és az utolsó sorozata jó volt, a középső kevésbé, de a harmadik ezer méterre indulva halvány reménye még volt. Aztán kiderült, hogy a környékén futók is gyorsak, végül a 15. pozícióban ért be, mögötte a csapatversenybe is nevezett Mojszejev. Utóbb kiderült, Tibolya a legjobb volt a lövészetes futásban (11:13.08/2308, 1.), de most ez is kevésnek bizonyult. A vigasztalásra, hogy nem sokon múlott, úgy reagált: "ez éppen ugyanaz, mintha sokon múlott volna".
Kasza négyet rontott zsinórban, de továbbjutott
A B csoportba sorolt Kasza úszással kezdett, 2:05.22 perc (1300 pont) alatt teljesítette a kétszáz métert, ezzel hatodik volt a második szám előtt. A vívásban gyengébben indult, jó darabig "mínuszban" állt, azaz több vereség szerepelt a neve mellett, mint győzelem.
Aztán szépen összeszedte magát, és 15/12-vel (872 pont) holtversenyben kilencedikként fejezte be ezt a szakaszt. A lövészetes futásnak - az időközben eleredt esőben - tizedikként vághatott neki. Két sorozat után stabilan őrizte helyét az élcsoportban, az 5-8. helyen futott, mögötte azonban felzárkóztak azok, akik még megpróbáltak bekerülni az első 12 közé.
Aztán hirtelen izgalmassá vált a verseny, Kasza ugyanis az utolsó sorozatánál az első négy kísérletét elrontotta. Szerencsére következett öt pontos lövés, így a nagy első csoportban mehetett tovább, de messziről nem látszott, hogy hányan vannak előtte és hányan közvetlenül mögötte. Végül a tizedik helyen futott a célba (11:33.77 perc/2228 pont/7. idő).
"Az első rontott lövésnél azt mondtam magamnak, nem baj, a másodiknál azt, hogy nincs gond, a harmadiknál azt, hogy most már jó lenne eltalálni a táblát, a negyediknél pedig azt hittem, elromlott a gép, de azért tovább lőttem" - elevenítette fel a történteket nem sokkal a futás után. "Amikor kimentem az állásból úgy láttam, jó helyen állok, aztán menet közben a pálya mellett számolt az egyik osztrák, és rám mutatva tizenegyet mondott, mögöttem pedig ketten jöttek. Akkor nagyon belehúztam."
A harmadik csapattag, a C csoportban szereplő Németh Róbert magyar idő szerint 19 óra körül fejezi be a versenyét.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?