Vágólapra másolva!
A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) a válogatott vezetőedzőjének tisztére kiírt pályázatot lezárta, s mivel határidőre egyetlen érvényes pályázat sem érkezett be, egy szakmailag elismert, nemzetközi eredményekkel rendelkező edzőt kér fel a feladat végrehajtására.

Erről vasárnap délutáni ülésén határozott az MSSZ elnöksége. A testület rendkívül fontosnak ítéli, hogy megfelelő szakember töltse be a posztot, mert ez meghatározója lehet a 2012-es, londoni olimpiára szóló sikeres kvalifikációnak.

Mindezt külön elnöki közleményben is rögzítette a hazai szövetség új első embere, Dobos Imre. Az elnök kitért rá, hogy egy pályázat ugyan érkezett a szövetségi kapitányi tisztségre, csakhogy megkésve, így az érvénytelen, a kiírás szabályai szerint nem fogadható el.

Dobos Imre az ülésen köszöntötte Aján Tamást, a sportág nemzetközi szövetsége, az IWF elnökét, aki január 12-én tölti be 70. életévét.

"A sportág, de az ország sikere is az, hogy már hosszú ideje magyar ember irányítja az egyik legfontosabb és legnagyobb taglétszámú nemzetközi szövetséget" - fogalmazott méltatásában az MSSZ elnöke.