Vágólapra másolva!
A hétvégi országos bajnokságot és elnökségi ülést követően véglegesnek tekintendő, hogy hét magyar súlyemelő indul a novemberi, párizsi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Dobos Imre, a sportági szövetség elnöke hétfőn elmondta, hogy a nők ötfős csapattal készülnek a franciaországi csúcstalálkozóra, ahol eldől, hogy a gyengébb nem képviseletében hány magyar állhat majd rajthoz a jövő nyári, londoni ötkarikás játékokon.

Krutzler Eszter és társai a tavalyi, törökországi vb-n a csapatsorrendben elért 19. hellyel két londoni kvótát foglaltak le, a szerzett pontokhoz annyit kell még hozzágyűjteniük a francia fővárosban, hogy a két kvóta megmaradjon, esetleg háromra emelkedjék kiemelkedő szereplés esetén.

A férfiválogatottból ugyanakkor csak ketten indulnak Párizsban, mivel Antalyában a gárda elmulasztotta az olimpiai kvótaszerzés esélyét, és az egyetlen versenyzőt érintő részvételi jog kiharcolására immár csak a jövő évi Európa-bajnokság kínál lehetőséget.

"A lányoktól eredményes helytállást várok el a franciaországi vb-n, bízom benne, hogy a sérüléssel bajlódó olimpiai ezüstérmes Krutzler nemcsak Párizsban, hanem Londonban is ott tud majd lenni. A fiúknál pedig a 2012-es Eb-re utazik erős csapat a maradék egy kvóta elérésének reményében" - mondta Dobos Imre.

A magyar vb-csapat, nők:
Krutzler Eszter, Nagy Nikoletta, Magát Krisztina, Bazsó Bianka, Szepesi Martina (tartalékok: Szűcs Petra, Berki Lilla)

férfiak:
Nagy Péter, Gyurkovics Ferenc