Hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, mégis tényként kezelhetjük, hogy felbomlott a juniorok között kétszeres vb-ezüstérmes, a felnőtt mezőnyben Eb-10. helyezett Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős. Elek Attila az amerikai Loren Galler-Rabinowitz oldalán folytatja pályafutását, mégpedig izraeli színekben.
Ranglisták
Budomagazin
TeniszGrand Slamek, ranglisták, galériák, arcívum. A fehér sport világának minden rezdülése.
Extrém sportokA versenysporton kívüli világ az air race-től a windsurfig
Meglepő cikk jelent meg a Glacier Omnimedia magazinban. A műkorcsolyás szaklapban Hoffmann Nóra - akinek egyébként itt állandó rovata van - bejelentette, hogy felbomlott az Elek Attilával alkotott jégtánckettőse. Elmondása szerint partnere szerdán közölte vele, hogy az amerikai Loren Galler-Rabinowitz oldalán izraeli színekben folytatja pályafutását. Hoffmann elfogadta a döntést, de azt nem tagadja, hogy az elintézési mód rosszulesett számára.
A páros szétválása már a torinói téli olimpia előtt is szóbeszéd tárgya volt, de akkor Hoffmann Nórát "hozták össze" egy kanadai-magyar korcsolyázóval. A felek azonban leszögezték, hogy továbbra is együtt versenyeznek.
A Hoffmann, Elek kettős a 2003-as, majd a 2004-es junior világbajnokságon is ezüstérmet szerzett, 2004-ben megnyerte a junior Grand Prix-döntőt. A felnőtt mezőnyben 2005-ben az Eb-n a 10., a vb-n a 15. helyen végzett, a 2006-os téli olimpián pedig 17. lett. Kontinensünkön az idén januári varsói Eb-n betörhetett volna a legjobb tízbe, a kűr előtt a 7. helyen állt, ám az edzésen Elek Attila szárkapocscsonttörést szenvedett; a műtét során a csontot egy lemezzel és nyolc csavarral kellett rögzíteni. A versenyző felépülése után júniusban kezdhette újra az edzéseket.
A 25 éves Elek Attila új partnere, Loren Galler-Rabinowitz 21 esztendős. Eddig David Mitchell-lel korcsolyázott, s a duó negyedik volt a 2003-as junior vb-n, azaz két hellyel Hoffmannék mögött zárt. A felnőtt amerikai bajnokságon 2004-ben bronzérmes, a tavalyin azonban csak kilencedik lett.

Az egyelőre kérdéses, hogy a Galler-Rabinowitz, Elek kettős mikor indulhat legközelebb világversenyen, s az is, a 22 éves Hoffmann Nóra ezután kivel fog együtt korcsolyázni. Az érintettek egyelőre a magyar sajtónak nem nyilatkoztak, és eddigi edzőjük, Nagy Sándor sem kívánta kommentálni a történteket.
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?