Vágólapra másolva!
Hoffmann Nóra már elhagyta a kórházat, ugyanakkor arról még nem született döntés, hogy a jégtáncos párjával, Makszim Zavozinnal indulhat-e a március 23-án kezdődő Los Angeles-i műkorcsolya-világbajnokságon.

Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség főtitkára elmondta: Hoffmann egyelőre nem próbált meg jégre lépni, talán pénteken kerül sor erre. Hozzátette, a 23 éves versenyző nem adta fel, hogy párjával részt vegyenek a vb-n, de hétfőig nem várható döntés az indulásról.

Hoffmann múlt héten szenvedett súlyos fejsérülést, amikor egy New York-i edzés során megbotlott és fejjel nekiesett a palánk nyitott ajtajának.

A tavaly alakult jégtánckettős rendkívül peches, hiszen eddig többször is a balszerencse akadályozta vagy zavarta meg a szereplésben: tavaly novemberben Zavozin betegsége miatt nem tudtak elindulni a zágrábi Golden Spin viadalon, majd januárban, a helsinki Európa-bajnokságon a kűr előtt - a 11. helyen állva - kellett visszalépniük hasonló okból.

A vb-n sérülés miatt biztosan nem indul Sebestyén Júlia.