Előreláthatólag kétezer doppingtesztet végeznek majd el a jövő pénteken kezdődő vancouveri olimpiai játékokon, ez a téli ötkarikás események történetének legnagyobb ellenőrző programja lesz.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a szervezőbizottság (VANOC), valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) összeállított egy olyan csapatot, amelynek tagjai már a versenyek kezdete előtt megfigyelik az általuk gyanúsnak vélt sportolókat.
A négy évvel ezelőtti, torinói játékokhoz képest 70 százalékkal több mintavételre kerül majd sor, s nemcsak az ellenőrzések száma, de az időzítésük és a sportágak szerinti megoszlásuk is átgondoltabb lesz.
"Úgy gondoljuk, hogy értelmesebb, ha például a sílövőket többször kontrolláljuk, mint a curlingeseket" - mondta David Howman, a WADA főtitkára.
John Fahey WADA-elnök mindehhez hozzátette, hogy a 2008-as pekingi olimpián bevezetett szigorú doppingvizsgálatok sikeresek voltak, ezért hasonló módszert követnek majd Vancouverben is, de ennek eredményességét csak a játékok után lehet majd pontosan értékelni.
Az olimpiai fáklya a hátralévő közel 1000 km-es út megtételét követően jövő szombaton hajnalban érkezik meg a megnyitó helyszínére, a BC Place-stadionba.
A láng tavaly október 30-án kelt útra a kanadai Victoriából, s az ország összes tartományán, valamint 1036 településen át, több mint 12 ezer futó részvételével tette meg az olimpiák történetének eddigi leghosszabb, 45 ezer km-es belföldi stafétáját.
A fáklya az észak-kanadai régiókban többször is elaludt a jeges szélviharokkal kísért, mínusz 35 fok körüli hidegben, a szervezők azonban négy tartaléklánggal felszerelkezve vágtak neki az útnak, így minden esetben sikerült újra meggyújtani az ötkarikás jelképet. A láng kedden érkezik meg Vancouverbe, s a versenyhelyszíneket érintve fejezi be a túrát, az azonban továbbra is titok, hogy a megnyitón ki lesz az a világsztár, aki meggyújtja a fáklyát a stadionban.
Az olimpiára érkező sportolók és kísérőik is kapnak egyet-egyet a szervezőbizottság által összeállított biztonsági csomagból, amely többek között zseblámpát, kézmelegítőt és óvszert is tartalmaz.
Gilliam Maxwell, a VANOC tagja egy hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott, a rendezők ezzel az intézkedéssel igyekeznek gondoskodni arról, hogy mindenki kockázatmentesen szórakozhasson az ötkarikás esemény ideje alatt. Az önkéntesek a nyitónapon kezdik meg a biztonsági csomagok szétosztását.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.