Vágólapra másolva!
34 éves sorozatot tört meg kanadai Tessa Virtue, Scott Moir kettős jégtáncban Vancouverben, a sportág 1976 óta íródó olimpiai történetében ugyanis először fordult elő, hogy nem európai duóhoz került az arany. A hétfői versenynapon kiosztott három másik aranyérem viszont európaiaké lett, a síugrók csapatversenyét a címvédő osztrákok nyerték, a sífutók csapatsprintjében pedig német és norvég siker született.

Virtue és Moir 13 éve dolgoznak együtt, és tökéletes összhangban adták elő a kűrjüket, az 1980-ban aranyérmet szerző Robin Cousins, aki jelenleg a BBC szakkommentátoraként dolgozik, a legendás Jayne Torvill, Christopher Dean kettőshöz hasonlította a kanadai párost, akik 1984-ben Szarajevóban mindenkit elbűvöltek a Boleróval.

"Egy tökéletesen előadott szerelmi történetet láthattunk, minden a helyén volt" - mondta Cousins Virtue-ékról. A fiatal kanadai páros - Virtue mindössze 20, Moir pedig 22 éves - az original után megszerzett előnyét tovább növelte, és ezzel a 2008-as vb-ezüst és a tavalyi vb-bronz után felért a csúcsra.

A dobógóra még a Meryl Davis, Charlie White amerikai, valamint az Okszana Domnyina, Makszim Sabalin orosz duó állhatott fel, Hoffmann Nóra és Zavozin Maxim egy helyet javítva a 13. helyen zárt a 23 induló között.

Az első két helyen záró párosnak egyébként egyaránt az orosz Igor Spilband és Marina Zujeva az edzője, akik így duplán ünnepelhettek. "Meryl és Charlie előadása megérintette a lelkem, Tessa és Scott táncát látván pedig olvadoztam" - nyilatkozta Zujeva, aki azt mondta, a párosok nem riválisként tekintenek egymásra, sokkal inkább segítik, inspirálják a másikat.

Ami nem sikerült Gregor Schlierenzauernek egyéniben, az összejött az osztrákok síugrójának csapatban, miután Wolfgang Loitzl, Andreas Kofler, Thomas Morgenstern társaságában felállhatott a dobogó legtetjére. Az osztrákok ezzel megvédték Torinóban szerzett címüket, és különösebben nem is kellett izgulniuk, hiszen minden ugrásuk 130 méter feletti volt, és 72 ponttal előzték meg a második helyre ugró németeket.

"Ez volt az első olimpián, és minden fantasztikusan sikerült, hiszen két bronzéremmel és egy arannyal mehetek haza. Nekem a két egyéni érem többet ér, de nagyon jó érzés, hogy nyerni tudtunk a csapattal, mert egész évben ezért dolgoztunk" - mondta Schlierenzauer, aki egy 140,5 és egy 146,5 méteres ugrást mutatott be a csapatversenyen. Az osztrákok ezzel zsinórban az ötödik világversenyen nyerték meg a csapatversenyt, hiszen a két olimpia mellett a 2005-ös, 2007-es és 2009-es vébén is ők végeztek az élen.

A sífutóknál a csapatsprint versenyekre került sor, a férfiaknál norvég, a nőknél német siker született. A norvégoknál a torokgyulladással bajlódó világbajnok Ola Vigen Hattestad helyett Öystein Pettersen indult Petter Northug párjaként, de úgy tűnt, nem róluk, hanem a németekról beszélnek majd a verseny után, hiszen Axel Teichmann három másodperces előnnyel kezdte az utolsó résztávot. Northug azonban a végén robbantott, és könnyedén elszáguldott a német mellett, és így az egyéni sprintversenyben szerzett bronz mellé nyert egy aranyérmet is. "Nagyon akartam ezt az aranyérmet, mert eddig eléggé felemásra sikerült az olimpia" - nyilatkozta a norvég klasszis.

A német férfiak kénytelen voltak beérni ezüstéremmel, a nőknek viszont összejött az arany, pedig a svédek mindent elkövettek, hogy megvédjék címüket. A svédek taktikája arra épült, hogy Charlotte Kalla nagy tempót diktálva lerázza a vetélytársakat, Anna Haag pedig őrzi az előnyt, ami egy ideig működött is, de az utolsó váltásnál a németek és az oroszok is ott lihegtek Haag nyomában. Haag hiába adott bele mindent, Claudia Nystad lehajrázta, és így Evi Sachenbacher-Stehlével együtt fogadhatta a gratulációkat.

A vancouveri téli olimpia hétfői versenynapjának győztesei és a magyar jégtáncpáros eredménye:
Győztesek:
síugrás, nagysánc, csapat:
Ausztria (Wolfgang Loitzl, Andreas Kofler, Thomas Morgenstern, Gregor Schlierenzauer)

sífutás, női csapatsprint:
Evi Sachenbacher-Stehle, Claudia Nystad (Németország)

sífutás, férfi csapatsprint:
Öystein Pettersen, Petter Northug (Norvégia)

műkorcsolya, jégtánc:
Tessa Virtue, Scott Moir (Kanada)

Magyar eredmény:
műkorcsolya, jégtánc:
13. Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim

ÉremtáblázatAranyEzüstBronz
Németország795
Egyesült Államok7810
Norvégia635
Kanada541
Svájc5-2
Dél-Korea441
Ausztria333
Svédország322
Hollandia311
Kína311
Oroszország236
Ausztria223
Franciaország224
Szlovákia111
Ausztrália11-
Csehország1-2
Nagy-Britannia1--
Lengyelország-31
Lettország-2-
Olaszország-13
Japán-12
Fehéroroszország-11
Horvátország-11
Szlovénia-11
Észtország-1-
Finnország-1-
Kazahsztán-1-