Vágólapra másolva!
Elégedetten értékelte teljesítményét a műkorcsolyázó Sebestyén Júlia, aki a magyar idő szerint szerda hajnali rövidprogram után a 13. helyről várja a kűrt a vancouveri téli olimpián.

"Egy ponttal maradtam el szezonbeli legjobb eredményemtől, úgy érzem, jól futottam" - mondta a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának a 28 éves korcsolyázó. "A tripla flipnél elkövettem egy hibát, két lábra érkeztem, de a többi elemmel nem volt gond, a tripla Lutz kombináció és a dupla Axel is jól sikerült."

Sebestyén helyzetét nehezítette, hogy a hazai pályán versenyző Joannie Rochette után lépett jégre, akit a nézők hatalmas ovációval köszöntöttek, s aki annak ellenére mutatott be harmadik helyet érő programot, hogy vasárnap szívrohamban elhunyt az édesanyja.

"Megszoktam már az ilyen helyzeteket, Naganóban és Salt Lake Cityben is hazai sportoló korcsolyázott közvetlenül előttem" - mondta Sebestyén, majd hozzátette: erős a mezőny, és ezért apróságok döntenek a helyezéseket illetően, de számára az a legfontosabb, hogy elégedett legyen saját teljesítményével.

A magyar korcsolyázó 57,46 ponttal zárt, az első helyen álló dél-koreai világbajnok, Yu Na Kim produkciója 78,50 pontot ért.

A kűrre közép-európai idő szerint péntek hajnali kettő órától kerül sor.