A négy év múlva az oroszországi Szocsiban sorra kerülő téli olimpián már bemutatkozhat magyar hódeszkás, állítja Liptay Dávid. A négyszeres országos bajnok elmondta, bár a hazai bajnokságban már nem szeretne rajthoz állni, ha a 2014-es játékokon rendeznének versenyt big air (ugrás), vagy slope style (trükk) kategóriákban, akkor mindenképpen megpróbálna indulási jogot szerezni az eseményre.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
"A szabadstílusok közül egyelőre csak a félcső szerepel az olimpiai programban, ami kétségtelenül a hódeszkasport csúcsa, és rengeteg technikai feltételt kell megteremteni ahhoz, hogy egy versenyző megfelelően tudjon felkészülni. Ez hatalmas anyagi áldozattal is jár, nem véletlen, hogy ebben a számban az amerikaiak szinte egyeduralkodók." - mondta Liptay.
A legutóbbi ob-n ezüstérmes hódeszkás hozzátette, manapság már sokkal jobb körülmények között tudnak készülni a fiatal magyar sportolók, mint néhány évvel ezelőtt, miután az elmúlt időszakban a szponzorok is fantáziát látnak a sportág támogatásában.
"A friss magyar bajnok Szigeti Viktor most 17 éves, és Ausztriában, egy sportiskolában tanul, ahol gyakorlatilag folyamatosan tud edzeni, így minden adott ahhoz, hogy igazi profivá váljon" - mondta a 2005-ös, innsbrucki Universiade 6. helyezettje. "Az ottani feltételek, a lehetőségek és a támogatók megjelenése miatt előtte már jóval több kapu nyílik majd meg, s 30 éves koráig akár három olimpián is ott lehet. Ugyanakkor ebben a sportágban gyakoriak a sérülések, amelyek miatt az sem ritka, hogy többhónapos kihagyásra kényszerül a versenyző."
Liptay elmondta: 2010-re a sportág Magyarországon eljutott arra a szintre, hogy meghatározó szponzort találjon: a Coca-Cola segítségével jött létre a Burn csapat, amelynek a hódeszkások mellett tagja még egy magyar BMX-kerékpáros és egy gördeszkás is.
"A hódeszkázás alapvetően nem versenysportnak indult, létrejöttekor a közösségi jelleg volt a lényege" - fogalmazott Liptay. "Emiatt az olimpiai mozgalommal voltak is ellentétek, ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy az ötkarikás megjelenés nagyon jót tett a sportágnak, mert így hatalmas publicitáshoz jutott, radikális fejlődésnek indult, amelynek következtében a támogatók is lehetőséget láttak benne."
Az egyik legsikeresebb magyar hódeszkás a továbbiakban Világkupa-futamokon, világbajnokságokon, valamint meghívásos versenyeken áll rajthoz, és a magyar bajnokság lebonyolításában is szeretne segíteni.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?