Vágólapra másolva!
Az osztrák Elisabeth Görgl nyerte vasárnap a női lesiklást a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesisí-világbajnokságon. Berecz Anna a 33. helyen végzett, Miklós Edit lábsérülés miatt hazautazott.

A 29 éves aranyérmes Görgl - aki korábban egyetlen nagy versenyt sem nyert ebben a számban - a szuper-óriásműlesiklás után a második vb-címét szerezte meg hat napon belül.

Második a címvédő, agyrázkódásából lábadozó amerikai Lindsey Vonn, harmadik a lakhelyén versenyző Maria Riesch lett. Lesiklásban két éve nem fordult elő, hogy ne az utóbbi két sztár valamelyike nyert volna világversenyt.

Berecz Anna a 36 induló közül a 33. helyen végzett. "Túl óvatos voltam, maradt bennem egy pár másodperc, de nem a pálya félelmetes híre miatt" - nyilatkozott Berecz az MTI-nek. "A csütörtöki óriásműlesiklás az én számom, ott megpróbálok a lehető legjobban szerepelni, a szombati műlesiklástól nem várok sokat, ha teljesítem a pályát, az már jónak mondható."

A vb-n először magyar színekben induló Miklós Edit már nem vállalta a lesiklást, vasárnap hazautazott. "Szponzori kötelezettség miatt új síbakancsban versenyeztem, de ezt az egyik lábujjam bánta, teljesen befeketedett, és nagyon fáj is. Jobb lesz, ha pihentetem, így talán a hátralévő fontos versenyeken még el tudok indulni" - nyilatkozott az erdélyi síző.

A magyar csapat férfi versenyzői jövő héten kezdenek, még mindig nem dőlt el, mely számokban.

Eredmények:
női lesiklás, világbajnok:
Elisabeth Görgl (Ausztria) 1:47.24 p
2. Lindsey Vonn (Egyesült Államok) 1:47.68
3. Maria Riesch (Németország) 1:47.84
...33. Berecz Anna 1:57.91

* * *

Síugró-Vk: Schlierenzauer nyert, de Morgenstern az összetett győztes

Az osztrák Gregor Schlierenzauer nyerte a második vasárnapi sírepülő versenyt is a norvégiai Vikersundban, de honfitársa, az ezúttal ötödik Thomas Morgenstern örülhetett a legjobban, mert három viadallal a síugró Világkupa-sorozat vége előtt bebiztosította végső sikerét.

Schlierenzauer és a hazai közönség előtt szereplő Johan Remen Evensen duója ezúttal is kiélezett küzdelmet vívott egymással, és a szombati holtversenyes sikert követően ismét kiemelkedett a mezőnyből. Ugyan Evensen, aki a pénteki edzésen 246,5 méterrel világrekordot állított fel, elsőre nagyobbat ugrott, míg másodikra ugyanakkorát, mint Schlierenzauer, de stíluspontjainak köszönhetően mégis utóbbi diadalmaskodott az újonnan épített sáncon.

A Világkupát 2008 után másodszor elhódító Morgenstern 387 pontot megőrzött tetemes előnyéből, amely így behozhatatlanná vált az őt üldöző, ezúttal negyedik svájci Simon Ammann számára.

Eredmények:
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 487,5 pont (227 m/237,5 m)
2. Johan Remen Evensen (norvég) 476,7 (230,5/237,5)
3. Adam Malysz (lengyel) 447,8 (213/230,5)

A Vk állása 23 verseny után (még 3 van hátra):
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 1596 pont
2. Simon Ammann (svájci) 1209
3. Malysz 1045