Még mindig bizonytalan, hogy a vesemedence-gyulladásból felépült Hoffmann Nóra versenyezhet-e párjával, Zavozin Makszimmal a hétfőn rajtoló moszkvai műkorcsolya és jégtánc-világbajnokságon.

"Egyelőre még nem léptünk vissza, szombaton akkreditálunk a helyszínen, a végső döntést pedig vasárnap hozzuk meg" - mondta szerdán az MTI-nek a 26 éves magyar jégtáncos. "A tartalék párt természetesen értesítettük, ők csináltattak vízumot és elutaznak Moszkvába, vasárnap pedig mindenképpen döntünk, hogy a visszalépésünk esetén nekik legyen idejük a felkészülésre."
Hoffmann úgy fogalmazott, bár elkezdte a jeges edzéseket, teljes intenzitással nem tudja végigdolgozni a gyakorlásokat, a derekát továbbra is fájlalja, szerdán például csak 45 percet tudott korcsolyázni.
"Nem tudom, hogy a felépülésem milyen ütemben folytatódik, elképzelhető, hogy sokat javulok az elkövetkezendő napokban, de az is lehetséges, hogy jóval lassabban nyerem vissza az igazi formámat."
A hétfőn kezdődő vb-n így vélhetően a Turóczi Dóra, Major Balázs kettős lesz érdekelt Hoffmannék helyett a jégtáncosok mezőnyében, ahol a Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté duó a selejtezőben kezdi meg a szereplést. A férfiaknál Vardanjan Tigran, a nőknél pedig Pavuk Viktória képviseli Magyarországot, a párosok között nem lesz magyar induló.
A világbajnokság eredetileg március 21-én kezdődött volna Tokióban, ám a Japánt március 11-én ért földrengés és szökőár miatt az eseményt elhalasztották, majd Tokió visszalépett a rendezéstől, így került át Moszkvába a vb, amely hétfőn a férfiak selejtezőjével kezdődik.
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.