Miután kigolyózták a 2010-es vancouveri olimpiai csapatból, Szőcs Emőke úgy döntött, Románia helyett inkább Magyarország versenyzőjeként küzdene a biatlonversenyeken. A csíkszeredai sportoló álma november 25-én valóra vált, a célja ugyanaz, mint a tavaly hazaigazolt alpesi síző Miklós Editnek: szeretne kijutni a 2014-es téli olimpiára.

"Az iskolában megkérdezték, ki szeretne síelni, én jelentkeztem, és ott ragadtam. Eleinte csak sífutással foglalkoztam, de Márton Simon - aki most a román biatlonválogatott edzője - javasolta, próbáljuk meg a sílövészetet. A futás mindig is jól ment, így a váltással inkább nehezítettem a saját dolgomat, hiszen a lövészet sokszor ki tud tolni velem. Ezzel csak a sportkarrieremet nehezítettem" - mesélte az [origo] megkeresésére Szőcs Emőke.
Régi álma volt, hogy magyarként magyar színekben versenyezzen, két éve pedig egy igazságtalan döntés megérlelte benne az elhatározást.
"A 2010-es vancouveri olimpiára kivívtam a kvalifikációt, végül azonban nem engem tettek be az utazó csapatba, hanem egy mögöttem végző lányt. Akkor éreztem úgy, most már mindenképpen váltanom kellene. Persze, hogy motivált, hogy ha ti így, akkor majd én megmutatom máshogy."
"Nem elég egy lépéssel jobbnak lenni"
A 25 éves sportoló Csíkszeredában kapta meg a magyar állampolgárságot, és mivel a magyar szövetségnél és a román szövetségnél egyaránt megértésre talált a kérése, november végén már magyar színekben állhatott rajthoz.
"Miután a magyar szövetség tárt karokkal várt, klubom pedig szintén elengedett, a Román Síszövetség elnöke azt mondta, inkább nem húzza az időt, hiába is akarná megakadályozni a lépésemet, nem tudná. Annak ellenére, ami az olimpia előtt történt, nem voltunk egyáltalán rossz kapcsolatban" - mondja, hozzátéve, hogy akkor is eséllyel pályázhatott volna a következő olimpiai indulásra, ha nem vált országot. "Persze, remény lett volna. De legutóbb is beverekedtem magam a csapatba, mégis pórul jártam, mert úgy keverik a kártyákat, ahogy nekik jó" - minősítette a román szövetség munkáját.
Szőcs szerint a román-magyar ellentétet mindig is érzékelhető volt a romániai sportéletben. "Érezzük, hogy ha tétre megy a verseny, nem elég egy lépéssel jobbnak lenni, inkább kettővel kell az ellenfél előtt járnunk. Ilyenkor a sporttársak is gyakran elszólják magukat, mindenki kimutatja a foga fehérét. De megszoktuk már, vagyunk olyan erősek, hogy kitartunk."
Szerinte a csíkszeredai válogatott jégkorongmeccs himnuszbotránya nem ügy, semmi különleges nem történt. "Az, hogy a román válogatottban szereplő magyarok a magyar himnuszt éneklik, gyakran megesik. Szerintem jogos, amit a fiúk csináltak: naná, hogy nem fogjuk a román himnuszt énekelni. Ha ott lettem volna, ugyanezt teszem: elénekeltem volna a magyar, majd a székely himnuszt."

Vb-szereplés után cél az olimpia
Tavaly egy másik csíkszeredai sportoló, az alpesi síző Miklós Edit már kiharcolta a váltást, akkor ő úgy érvelt az [origo]-nak, hogy elsősorban érzelmi okokból szeretne magyar színekben versenyezni. Esetében a román szövetség valamiféle kárpótlást várt a magyaroktól, arra hivatkozva, hogy egy Romániában nevelkedett versenyzőt veszítenek el. Szőcs azt mondta, az ő esetében hasonló ötlet már nem merült fel.
"Edit után látták, nálam már nem lesz esély. Persze, olyanokkal próbálkoztak, hogy adjam vissza a felszerelésemet, de például a fegyverem maradt, mert az a csíkszeredai klub tulajdona. Márpedig én maradok itthon, itt tudok indulni román versenyeken, de természetesen lesz magyarországi klubom is. Decemberben a magyar fiúkkal jártam a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) versenyeire, most pedig majd a román válogatottal megyek Világkupa-viadalokra."

Érthető, hogy Szőcs inkább Erdélyben készül, az ottani viszonyok alkalmasabbak a téli sportolásra. "Sajnos az utóbbi időben már mi is hóhiánnyal küszködünk, hideg van ugyan, de a hó nem akar esni. Szerencsére már rá tudunk segíteni hóágyúzással és Hargitafürdőn van egy másfél kilométeres pálya, ott tudunk edzeni."
Az Östersundban megrendezett IBU-kupa versenyeken egy 84., illetve egy 89. helyet szerző sílövő elmondta, a Világkupákra és a világbajnokságra három fokozatban lehet eljutni, először kontinentális kupán kell kiharcolni az IBU-kupán való indulást, és ott lehet kvalifikálni a Vk-ra és a vébére.
"Az már biztos, hogy indulok a jövő évi, ruhpoldingi vébén, és nagyon nagy esélyt látok arra, hogy ott legyek a szocsi olimpián 2014-ben."
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?