Vágólapra másolva!
A magyar csapat Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra összeállításban harcol majd kedden a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 3000 méteres váltóversenyének B döntőjében a Szocsiban zajló téli olimpián.

A kiválóan rajtoló Keszler, az 1500 méteren idén Európa-bajnoki bronzérmes Kónya és a nyitóünnepségen a magyar zászlót vivő, 1500 méteren idén Eb-második és Szocsiban kilencedik Heidum helye volt biztos a kvartettben. Darázs István szakágvezető közlése szerint minden körülményt figyelembe véve egyetért az edzők döntésével, amely alapján ezúttal lánya, Darázs Rózsa nem lesz tagja az együttesnek.

A múlt hétfői elődöntőben az idén Európa-bajnoki bronzérmes magyar négyes elmaradt a várakozásoktól, ugyanis messze leszakadt a két továbbjutott stafétától, a kanadaitól és a dél-koreaitól, de az oroszhoz sem tudott közel kerülni. Akkor - csapaton belül is vitákat generálva - a 19 éves Kónya Zsófia maradt ki a kvartettből, mert az edzők szerint betegségéből felgyógyulva még nem nyerte vissza százszázalékosan a formáját.

A kedden 11.54 órakor rajtoló kisdöntőben mindössze két ellenfele lesz a magyaroknak, mivel az elődöntőben a hollandokat kizárták. Ahhoz, hogy a váltó biztosan elérje a célját, a pontszerzést jelentő legjobb hatba kerülést, az orosz és a japán csapat egyikét kell legyőznie. Darázs István szerint a papírforma szerint a hazai staféta a legerősebb a hármasból, a japán négyes viszont verhető, de vigyázni kell, mert a tagjai kamikaze módon versenyeznek.

A magyarok akkor is pontszerző helyen zárhatnak, ha végül harmadikként érnek célba, ugyanis amennyiben a finálé négy résztvevője közül szabálytalanság miatt kizárnak egy váltót, akkor azt a mezőny végére sorolják be.

Kedden a női váltó küzdelmei mellett a férfi 500 és a női 1000 méter selejtezőit rendezik meg. Előbbiben Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor, utóbbiban Heidum lesz érdekelt.