Miklós Edit nagyot ment, majd hibázott

2016.01.09. 12:13

Nagyot hibázott és tetemes hátrányt gyűjtött össze Miklós Edit a női alpesi sízők Zauchensee-ben zajló lesikló-világkupaversenyén, amelyet rövidített pályán és a megszokottól eltérően két futamban bonyolítanak le szombaton.

A 27 éves, csíkszeredai születésű magyar síző nagyon jól rajtolt, az első két időmérő ponton az addigi legjobb időt érte el, ám ezt követően rontott, és a célba érkezésig már nem tudott javítani.

"A pálya felső szakaszán jól tudtam teljesíteni, gyors voltam, ezt az időeredmény is mutatta, viszont a középső részen elkövettem egy nagy hibát, majdnem elestem, épphogy sikerült korrigálnom" - nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit.

Meglett az első 30 és a második futam

Hozzátette, egy kisebb nyomban elakadt a síléce, nagyot kellett fékeznie, így elveszítette a sebességet, és a pálya alsó felében emiatt már nem tudott jó időt futni. "Lent is volt néhány apró hibám, a hátrány pedig így nagyon sok lett, úgyhogy reménykedem, hogy bent maradok az első 30-ban, és akkor még indulhatok a második futamon" - mondta.

Miklós Edit

Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Gian Ehrenzeller

A St. Antonból Zauchensee-be áthelyezett lesikló vk-n két versenyre kerül sor, az 57 fős mezőnyből másodszor csak az első menet legjobb 30 helyezettje csúszhat le a rövid, alig több mint egy perc alatt teljesíthető pályán.

Eredmények, női lesiklás, 1. futam (élcsoport):
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:04.94 perc
2. Larisa Yurkiw (kanadai) 1:05.85
3. Tina Weirather (liechtensteini) 1:05.86
...24. Miklós Edit 1:07.07