Miklós Editnek szuper-G-ben is összejött a pontszerzés

2016.01.24. 13:55

Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesisízők Világkupa-sorozatának Cortina d'Ampezzóban rendezett vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét, amelyen Miklós Edit 27. lett, így négy pontot szerzett.

A 31 éves győztesnek ez volt a 11. sikere az olaszországi helyszínen, ennyiszer pedig még egyetlen alpesisíző sem nyert ott.

Vonn 75. győzelme volt

Vonn immár 75 Vk-győzelemnél jár, 11 hiányzik neki ahhoz, hogy utolérje minden idők legeredményesebb alpesi versenyzőjét, a svéd Ingemar Stenmarkot.

Az amerikai versenyző szuper-G-ben a mostani szezonban három futamból hármat megnyert, s a szakági, valamint immár az összetett pontversenyben is az élen áll. Vonn mögött a liechtensteini Tina Weirather végzett a második, a német Viktoria Rebensburg pedig a harmadik helyen.

A mezőny felét megelőzte Miklós Edit

A lesikló-specialista Miklós Edit 51-es rajtszámmal csúszhatott az 53 fős mezőny végén, hátránya a célban 3.22 másodperc volt a győzteshez képest, de ezzel az idény során először ebben a szakágban is pontokat szerzett.

A verseny részleteiről itt olvashat bővebben!

eredmények, női szuper-óriásműlesiklás:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:26.55 perc
2. Tina Weirather (liechtensteini) 1:27.24
3. Viktoria Rebensburg (német) 1:27.70
...27. Miklós Edit 1:29.77

A szakági pontverseny állása 3 futam után (még 5 van hátra): 1. Vonn 300 pont, 2. Cornelia Hütter (osztrák) 170, 3. Lara Gut (svájci) 161,...39. Miklós Edit 4

Az összetett pontverseny állása 22 futam után (még 19 van hátra): 1. Vonn 900 pont, 2. Gut 855, 3. Frida Hansdotter (svéd) 661,...50. Miklós Edit 105

Most
Top 12 óra