Berki Krisztián bevallottan a lólengés aranyérméért ment, és hétfőn azzal is érkezett haza az amszterdami tornász Eb-ről. Az UTE még csupán 22 éves, de immár kétszeres Európa-bajnok versenyzője sokat nem pihenhet, hiszen jövő hét végén már a genti Világkupán szerepel, s meglehet, hogy itt megmérkőzik legnagyobb riválisával, a világbajnoki címvédő kínai Hsziao Csünnel is.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0703/20070308berki245.jpg)
Ranglisták
Budomagazin
TeniszGrand Slamek, ranglisták, galériák, arcívum. A fehér sport világának minden rezdülése.
Extrém sportokA versenysporton kívüli világ az air race-től a windsurfig
- A vasárnapi döntő után szétnéztek az amszterdami éjszakában? - kérdeztük Berki Krisztiánt.
- Csak a hivatalos banketten vettünk részt, utána visszamentünk a szállodába. Eléggé fáradtak voltunk valamennyien.
- No és hogy telt a hétfői napja, immár itthon?
- Kora délután érkeztünk meg, és a repülőút is emlékezetes marad. Ugyanis a kapitány, amikor arról tájékoztatott, merre járunk, bemondta, hogy külön köszönti a fedélzeten a tornász Európa-bajnokság magyar aranyérmesét, Berki Krisztiánt. Erre az utasok megtapsoltak, ami nagyon jólesett. A hazaérkezés után aztán a szüleimmel, majd baráti társaságban is ünnepeltem kicsit. Grilleztünk, jól belakmároztunk, szóval, ha most kellene a mérlegre állnom, egy kilóval biztosan túllépném a 69 kilós versenysúlyomat.
- A 2005-ös debreceni, vagy most az amszterdami Eb-n volt nehezebb megszerezni az aranyérmet?
- Debrecenben sem adták könnyen, hiszen ott inkább az olimpiai és világbajnok román Urzica számított az esélyesnek. A mostani Eb lelkileg megterhelőbb volt, mert tavaly a görögországi Voloszban csak negyedik lettem, és két év után mindenképpen szerettem volna visszaszerezni az elsőséget.
- Mekkora hátrány volt, hogy edzője, Kovács István nem lehetett ott Amszterdamban?
- Nagyon hiányzott Pista bácsi. Sajnos közvetlenül az Eb előtt hasnyálmirigy-gyulladással bevitték a tatabányai kórházba, és jelenleg is ott fekszik. Az aranyérmemet neki ajánlom, hiszen hatalmas része van abban, hogy nyertem. Sokkal jobb lett volna, ha együtt örülhetünk az eredményhirdetésnél...
- Az edzéseken tíz gyakorlatból hány sikerül úgy, mint amellyel megnyerte az Eb-t?
- Általában minden edzésen minimum két teljes gyakorlatot csinálok, és ezek azért általában sikerülnek ilyen szinten. De inkább a versenyeket hoznám fel példának: a legutóbbi tizenhárom gyakorlatomból tizenkettő sikerült.
- Legközelebb hol indul versenyen?
- A jövő hét végén a genti Világkupán.
- Itt milyen mezőny lesz?
- Lehet, hogy indul a világbajnok kínai Hsziao Csün is, tavaly legalábbis erre a versenyre átjött Európába. Idén még nem láthattuk sehol, s már nagyon kíváncsi vagyok, milyen az új gyakorlata, és mire jutnék ellene.
- Szeptemberben a stuttgarti a világbajnokságon bizonyosan találkoznak...
- Így van, s meg kell nyernem a vb-t ahhoz, hogy kijussak az olimpiára. A gyakorlatom kiinduló pontszáma most 6,7, de ehhez egy tizedet még hozzá tudok tenni. Ez kondiból nem vesz ki többet belőlem, igaz, kicsit rizikósabbá teszi a gyakorlatomat. Majd meglátjuk, hogy erre szükség lesz-e Stuttgartban.
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?