Vágólapra másolva!
A válogatók alapján eldőlt, hogy az augusztus 9-én kezdődő bangkoki Universiadén öt magyar tornász vesz részt: Hetrovics Marcell, Hidvégi Vid, Czingli László, Fekete Levente és Szalontai István. A lólengésben kétszeres Európa-bajnok Berki Krisztián új lovon már a szeptemberi vb-re készül.

Az Universiade-csapat két válogató alapján állt össze, és a szakvezetés figyelembe vette azt is, hogy kik azok, akik három erős gyakorlattal rendelkeznek. A csapatversenyben ugyanis mindenkinek a három legjobb eredménye számít bele az összesítésbe. A Tornacsarnokban rendezett második válogatón több kiemelkedő gyakorlatot is bemutattak a versenyzők, nemzetközileg is figyelemre méltó volt Hetrovics Marcell 15,4 pontos gyűrűgyakorlata, valamint Hidvégi Vid 15,3-as lógyakorlata. Az Universiadéra Hetrovics és Hidvégi mellett Czingli László, Fekete Levente és Szalontai István utazhat.

Július 30-tól a magyar válogatott - így a lólengésben kétszeres Európa-bajnok Berki Krisztián, valamint a vb-bronzérmes Gál Róbert is - Tatán készül, az Universade-csapat Puskás Jenő vezetésével augusztus 6-án kel útra. Az egyetemi és főiskolai sportolók világjátékán férfi tornában 38 ország 24 csapata indul, közöttük Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok is, vagyis nagyon erős versenyre van kilátás.

A stuttgarti olimpiai kvalifikációs vb-re készülő Berki és Gál augusztusban nemzetközi versenyeken teszteli a formáját, előbbi Horvátországban, utóbbi Izraelben. "Elég jól haladok a felkészüléssel, a múlt heti ellenőrző versenyen dicséretet is kaptam. Jó hír, hogy végre megérkezett a világbajnokságon használatos ló, így minden adott a felkészüléshez. Az új ló kápája más anyagból készült, kicsit keményebb, mint amihez eddig hozzászoktam, de sokat jelenthet, hogy már ezen gyakorolhatok. Az is előfordult, hogy mézzel kentem be, hogy minél jobban betörhessem - árult el szakmai titkokat is Berki Krisztián.

Gál Róbert ugyancsak gőzerővel készül a vb-re: "Mindenképpen jót tett, hogy nyáron egyáltalán nem volt pihenőm. Kiegyensúlyozott, jó formában vagyok, és már nagyon várom az izraeli versenyt, ahol mind a hat szeren indulok. Legutóbb tavasszal versenyeztem, így külön öröm, hogy végre újra éles körülmények közepette tornázhatok."

A nők is túl vannak két válogatón. Mindkét viadalon Böczögő Dorina mutatta a legjobb formát, a második helyen Gombás Laura végzett, így várhatóan mindketten részt vehetnek az olimpiai kvalifikációs vb-n. Korcsmáros Enikő legutóbb kisebb bokasérüléssel bajlódott, így csak két szeren, gerendán és korláton indult. Korcsmáros augusztus elejéig kapott haladékot, augusztus első hétvégéjén egy csehországi nemzetközi viadalon versenyezhet, s ha itt mind a négy szeren jó formát mutat, ő is esélyt kaphat a vb-n.