Vágólapra másolva!
Ónodi Henrietta csütörtökön átvehette a Békéscsaba díszpolgárának járó címet. A város az 1992-es barcelonai olimpián aratott győzelmének a 15 éves évfordulójára adományozta a címet, de a Miamiban élő tornásznő csak most tudott hazalátogatni.

Ónodi Henrietta az 1992-es barcelonai olimpián ugrásban arany-, talajon ezüstérmet nyert, emellett világ- és Európa-bajnok is.

Csütörtökön a polgármesteri köszöntő és a pályafutását bemutató kisfilm után került sor a díszpolgári cím átadására, ezután Ónodi Henrietta köszöntet mondott, és egyenként kiszólította családtagjait, edzőit. Elmondta, hogy a segítségük nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres.

A Magyar Torna Szövetség részéről Altorjai Sándor főtitkár gratulált Ónodi Henriettának, és örömét fejezte ki, hogy a tornászok és a szövetség képviseletében köszöntheti. A Miamiban élő egykori kiváló tornászt férje, kétéves kislánya és egyéves kisfia is elkísérte Magyarországra.

Forrás: MTI

Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere avatta díszpolgárrá az olimpiai bajnoknőt

"Bár Amerikában élek, mégis mindig Magyarország lesz az otthonom. Nagy örömmel jövök Békéscsabára, hiszen nagyon sokat jelent nekem a város. Természetesen nagy megtiszteltetés számomra, hogy díszpolgár lettem" - fogalmazott elérzékenyülve Ónodi Henrietta.