Vágólapra másolva!
 Magyar Torna Szövetség (MATSZ) közgyűlése további négy évre Magyar Zoltánt választotta meg elnöknek pénteken.

Az egyetlen jelöltként indult kétszeres olimpiai bajnokot nyílt szavazással, egyhangúlag választották meg a tagok.

A tisztújításon a szervezet élére 2011 januárjában kinevezett Magyar Zoltán szakáganként összefoglalta az elmúlt két évben elvégzett munkát. Kiemelte, hogy lobbitevékenységüknek köszönhetően kétszer 25 millió forintot fordíthattak tornaszerek vásárlására, így teljesen új felszereléseket és eszközöket vettek a tatai és a budapesti tornacsarnokba.

"A legfőbb feladatunk továbbra is a tömegbázis növelése, ebben az ügyben a Sport XXI program segítségével tudunk haladni, s olyan városokba eljuttatni a tornát, illetve megteremteni a feltételeket, ahol az edzői bázis már adott" - mondta újraválasztása után az MTI-nek Magyar Zoltán.

A MATSZ régi-új elnöke hozzátette, a jelenleg 50 és 65 év közötti edzőket meg kell tartaniuk, ugyanakkor a fiatal trénereket vissza kell csalniuk külföldről Magyarországra.

"Eddig vadászni kellett a gyerekeket, de Berki Krisztián olimpiai aranya óta sokkal többen akarnak tornászok lenni, mi pedig felkészültünk arra, hogy fogadjuk őket" - fogalmazott Magyar Zoltán, aki a közgyűlés elején "A Magyar Tornasportért Díj"-at adott át Karácsony Istvánnak és Forgács Róbertnek.