Nem szolgáltatott elegendő mintát egy múlt heti doppingellenőrzésen Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó - tájékoztatott erről a Magyar Antidopping Csoport Kft. (MACS).
videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Alig egy év, és itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
"2007. október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során Kovács Ágnes úszó 25 ml mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimum mennyiséget - 75 ml - nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható. Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságára hivatkozva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte.
A doppingellenőrzés során, a mintaszolgáltatás megtagadása, a hatályos jogszabályok és a WADA Kódex értelmében, doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül. A doppingvétség megállapítására az érintett sportág szakszövetsége jogosult, az előzetes felülvizsgálati eljárást követő dopping fegyelmi eljárást jogerősen lezáró határozatában" - áll a Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató által aláírt MACS-közleményben.
Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az interneten értesült a hírről, elmondása szerint amíg nem tud bizonyosat az ügyről, nem kíván nyilatkozni, de biztos abban, hogy Kovács Ágnes nem doppingolt.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0608/20060805kovacsagi.jpg)
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a távirati iroda megkeresésére azt mondta, korai lenne ítéletet alkotni az ügyben. "Óva intek mindenkit, hogy elhamarkodott következtetésre jusson. Telefonon beszéltem Ágival, aki zokogott, s attól fél, hogy megkérdőjelezik az egész pályafutását. Megkértem, hogy péntek reggel a Napkeltében a nyilvánosság előtt mondja el, mi történt" - nyilatkozta Gyárfás Tamás.
"Úgy tudom, október 30-án reggel 8 óra előtt 5 perccel előtt keresték a Kőér utcai uszodában a doppingellenőrök Ágit, akinek 9 órakor kellett megjelennie a Hilton szállóban Roger Moore-nál, amiről előző este kapott értesítést. A filmszínész az UNICEF nagykövetének kérte fel Ágit.
Már keresem Roger Moore-t, mert szeretnék vele erről szót váltani, ha lehet, élő adásban. Eddig csak azt az UNICEF magyar képviselőt sikerült elérnünk, aki az állítást megerősítette, maga is ott volt a 9 órai találkozón. Elnézést kell kérnem Ágitól, nem a bizalmatlanság miatt ellenőrizzük, hanem az érdekében.
Amint nekem elmondták, Ági sietett, izgatott volt, de a doppingellenőröknek jelezte, mindenben hajlandó együttműködni. Erről aláírt egy papírt, s arról is, hogy megtagadta a mintavételt, mivel nem tudott elegendő mennyiségű mintát produkálni. Arra kérte a két doppingellenőr hölgyet, hogy kísérjék el - ilyenre már a WADA képviselője is számos magyar sportoló esetében vállalkozott - és az első adandó alkalommal eleget tesz a kötelezettségének.
A doppingellenőrök tanúk, többek között Turi György vezetőedző jelenlétében azt mondták, beszélniük kell Tiszeker Ágnes igazgatóval, hogy most mit tegyenek. Miután telefonon szót váltottak vele, a hölgyek közölték, nem szükséges Ágival tartaniuk, hanem aláírattak egy újabb nyilatkozatot a sikertelen dopping mintavételi eljárásról. Közölték Ágival, nincs semmi baj, majd jelentkeznek. Erre nem került sor azóta sem.
A Tiszeker Ágnes vezette Magyar Antidopping Csoport a mai napon arra kérte Ruza József főtitkárt, hogy miután Kovács Ágnes megtagadta a mintavételt és erről írásbeli nyilatkozatot is adott, a Magyar Úszó Szövetség indítson ellene fegyelmi eljárást. Mindezek alapján a fegyelmi bizottság még a mai napon felkérést kapott, hogy járjon el.
Ágit arra kértük, hogy még ma menjen be a Tiszeker Ágnes által megjelölt laborba, s adjon mintát. Tudomásom szerint ez 18 órakor megtörtént. Bár az eredményt még nem ismerem, meggyőződésem, hogy ez negatív lesz, mint ahogy eddig is mindenkor az volt."
Gyárfás Tamás a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is hangsúlyozta, hogy a leghatározottabban támogatja a doppingellenes harcot, ugyanakkor vigyázni kell, hogy az ellenőrzést végzők se tévedjenek meg. "Nem a mundér becsületét védem, de az ellenőrök a sport, a versenyek és a versenyzők tisztaságáért vannak, és nem ítészek, akik bárkivel szemben is érzéketlenül járhatnak el. Tudom, nehéz a feladat. Szigorúnak, de mégis emberségesnek kell lenniük. Ági megérdemli a tisztességes eljárást."
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?