A Magyar Úszószövetség sajtótájékoztatóján Gyárfás Tamás elnök megerősítette, hogy Magyarország a társszövetségekkel karöltve kandidál a 2013-as "vizes" világbajnokság megrendezésére. Az eseményre mindenképpen korszerű, fedett uszodát kell építeni - Gyárfás szerint e nélkül nem lehet esélye a pályázatnak -, és az elképzelések szerint ezt a XIII. kerületben, az Elektromos-pálya mögött, a Duna szomszédságában húznák fel. A 2010-es úszó Eb-re, amelynek a rendezését a napokban nyertük el, a nagy sikerű 2006-os kontinensbajnoksághoz hasonlóan a Margitszigeten kerül sor.
Athéntól Athénig
Emlékszik rá? Írja meg!
A Magyar Úszószövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján Gyárfás Tamás bevezetőjében felidézte a 2010-es Eb elnyerésének kulisszatitkait. Eszerint eredetileg Moszkva és Róma jelentkezett a rendezésre, de egyik pályázat sem volt "optimális", és Gyárfás, aki a LEN (Európai Úszószövetség) végrehajtó bizottsága tagjaként maga is döntéshozó pozícióban volt, az egyik tárgyalás közben elhagyta a termet, mintha csak a mosdóba menne.
Ám ehelyett telefont ragadott, felhívta Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati minisztert, jelezve neki, hogy érdemes lenne belevágni a pályázatba. "A miniszter úr válasza az volt, hogy csináld! Ezt olyan egyértelműen mondta, hogy a következő percekben többet beszélgettünk arról, milyen most az időjárás Budapesten" - fogalmazott Gyárfás. S a magyar pályázat végül hatalmas sikert aratott, 15:0-ás szavazati aránnyal ért révbe.
A Magyar Úszószövetség elnöke elmondta, hogy az Eb-re 2010. augusztus 4. és 15. között a Margitszigeten kerül sor, ahol 2006 nyarán is zajlott a kontinensbajnokság. Az egyébként, hogy egy ország négy éven belül kétszer is megkapja a rendezés jogát - s ne feledjük, 2007-ben Debrecen adott otthon a rövid pályás Eb-nek - eddig példa nélküli volt. Az Európa-bajnokság kabalafigurája ismét a puli lesz, de ezúttal nem fekete, hanem fehér színű. A rendezvény logója pedig egy piros-fehér-zöld színű szív lesz, s Gyárfás Tamás erre rímelve megjegyezte, hogy a 2010-es Eb-re is ugyanúgy szívvel-lélekkel kell felkészülni, mint a 2006-osra.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0810/20081002gyurtacse1.jpg)
A közelmúlt, a jelen és a jövő főszereplői a sajtótájékoztatón: Gyurta Dániel, Cseh László és a puli
"Az úszás azon kevés sportág egyike, amely elégedett lehet a pekingi szereplésével, és amíg mások a sebeiket nyalogatják, az úszók példát mutatnak arról, hogyan lehet előre menekülni. A két olimpia között, 2010-ben rendezendő budapesti Eb mindenképpen olyan világverseny, amely a magyar sport megerősítésének fontos eszköze. S ez egyértelművé teheti, hogy a 2012-es londoni olimpián is számolni kell a magyar úszósporttal" - fogalmazott a sajtótájékoztatón ugyancsak jelenlevő Gyenesei István, aki megerősítette, hogy a magyar kormány négyszázmillió forinttal támogatja az Európa-bajnokság rendezését. "Az Eb-val kapcsolatban csupán egyetlen gond lehet, nevezetesen az, hogy hullik a puli szőre" - tette hozzá tréfálkozva a miniszter.
Gyárfás Tamás már előrébb tekintve megerősítette, hogy Magyarország a társszövetségekkel, így a vízilabdázókkal karöltve kandidál a 2013-as "vizes" világbajnokság megrendezésére. Jövőre Róma lesz a házigazda, 2011-ben pedig Sanghaj, de a 2013-as időpont még kiadó. A pályázatokat novemberig kell benyújtani, s a FINA, a vizes sportágak - az úszás, a műúszás, a műugrás, a hosszútávúszás és a vízilabda - nemzetközi szövetsége várhatóan februárban dönt.
Gyárfás elmondta, hogy az eseményre mindenképpen korszerű, fedett uszodát kell építeni, mert e nélkül nem lehet esélye a pályázatnak. Az elképzelések szerint az uszodát XIII. kerületben, az Elektromos-pálya mögött, a Duna szomszédságában húznák fel, ahol a meglevő termálvízkincset hasznosítva egy minden igényt kielégítő wellness-központot is létre lehetne hozni. S ha a terv megvalósulna és nyernénk, akkor a világbajnokságon a selejtezőknek helyet adó Komjádi uszoda és a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda, valamint és az új létesítmény között akár hajójáratokkal is szállíthatnák a versenyzőket.
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.