Gyárfás Tamás: Ez csak bemelegítés volt

Noha Gyárfás Tamás péntek este óta kétszer is elsírta magát (először Gyurta Dániel eredményhirdetésekor, majd szombaton délben, interjú közben), a Magyar Úszó Szövetség elnökeként mégis szigorúan értékeli a versenyzők eredményeit. A sportvezető nem isteníti az országos csúcsokat, szerinte a magyar úszósport mércéje nem a helyezés, hanem az aranyérem. Gyárfás abban bízik, Gyurta sikere szöget üt azok fejébe, akik odahaza folyton csak keseregnek. Azt mondja, a java még csak ezután következik a római világbajnokságon.

- Mit szól az eddigiekhez? Gyurta arany, Cseh László ezüst, Hosszú Katinka kétszer bronz...
- Ez csak a bemelegítés volt, Gyurta Dani fantasztikus sikerét még véletlenül sem lebecsülve, a java csak most következik. Remélem, az eddigi aranytermés még a fele sem a véglegesnek.

- Számított aranyéremre?
- Egy hete a Napkeltében azt mondtam telefonon Rómából, hogy a mi mércénk nem a helyezés, nem a kevésbé csillogó érem, hanem az arany. Egyre több sportágunk kényszerül objektív okokból arra, hogy a helyezéseket, a puszta döntőbe jutást, sőt, már a kvalifikációt, magát a részvételt is megbecsülje, nagy eredményként üdvözölje. Én ezt a szemléletet nem szeretném az úszósportban alakalmazni, bármennyire is nehezek a körülmények. Cseh Laci és Gyurta Dani példáját látniuk kell a magyar gyerekeknek, s példakép csak egy érmes lehet, lehetőleg aranyérmes. Takács Krisztián előtt le a kalappal, bődületes országos csúcsot úszott ötven gyorson, de mégis lemaradt a döntőről, még ha óriási balszerencsével is. Én nem a vállát akarom veregetni Takácsnak, hanem - képletesen - rá akarok csapni, amiért nem jutott be a döntőbe. Vagy itt van Verrasztó Evelyn. Csodálatos úszó, három egyéni számban is döntős volt, de számomra a világbajnokság tragikus hőse. Hiányzik belőle az a mikronnyi többlet, amely a nagy versenyzőt a jótól megkülönbözteti. Most lehetne isteníteni őt, de inkább dühös vagyok, és szerintem ő is dühös önmagára.

- Mire gondolt, amikor péntek este Gyurta nyakába akasztotta az aranyérmet?
- Egyre csak az járt az eszemben, hogy otthon, Magyarországon most milyen boldogok az emberek, látva Danit a dobogó tetején. Ott és akkor elérzékenyültem, és látja, most is megtelik a szemem könnyel, amikor erről beszélek.

- Tényleg...
- Igen, mert arra gondolok, hogy itt vannak az amerikaiak, az ausztrálok, akik a bőségtől, a gazdagságtól nem látnak, és jön egy magyar fiú, akinek a lehetőségei sehol nincsenek a vetélytársakéihoz képest, és legyőzi őket. Talán Gyurta sikere szöget üt azok fejébe, akik odahaza folyton csak keseregnek. A nyafogás nem vezet sehová sem. Dani példájának mozgósító erőnek kell lennie.

- Gyanítom, az ön ázsiója is megnőtt Hosszú Katinka, Cseh Laci és Gyurta Dani érmei hatására.
- Mondok egy példát. Pénteken eredetileg engem jelöltek ki a kétszáz méteres férfi mellúszás érmeinek átadására. Igen ám, de közben felbukkant Juan Antonio Samaranch, a NOB korábbi, aggastyánkorú elnöke, ő is éremosztó akart lenni, s mindenki hátrébb csúszott eggyel a sorban. Csakhogy akkor Julio Maglione, a FINA itt, Rómában megválasztott uruguayi elnöke azt mondta, Tamás, te mindenképpen Gyurtának fogod átadni az érmet. Kivételezett velem.

- Hosszú Katinka második bronzérmének sajtóértekezletén odajött hozzám Nancy Greenleese, a Deutsche Welle riporternője - akivel addig sohasem találkoztam -, és azt mondta, feltűnően sok magyar van a döntőkben. Én ezt úgy fordítottam le magamban, hogy végre van magyar úszósport, nem csak egy-két klasszis.
- Én is így gondolom. Erős csapatunk alakult ki, amely még bőven fejlődőképes, Londonig, a 2013-as dubaji világbajnokságig feltétlenül. Dubajban rendezik 2011-ben a rövid pályás világbajnokságot is, a szervezők meghívták a magyar úszóválogatottat jövő januárra egy edzőtáborozásra, ők meg eljönnek tapasztalatszerzésre a 2010-es budapesti Eb-re, júniusban. Mi ez, ha nem az ázsiónk emelkedése?