Szerdán lemondott a párbajtőrözők szövetségi kapitányi tisztségéről Kulcsár Győző.
A négyszeres olimpiai bajnok szakvezető, a Nemzet Sportolója a hétvégi nőipárbajtőr Grand Prix felvezető sajtótájékoztatóján olvasta fel a sportági szövetség (MVSZ) elnökének, Erős Jánosnak címzett levelét, amelyben indokként azt jelölte meg, hogy az MVSZ nem jelölte őt MOB-tagnak, ezt pedig méltánytalannak tartja.
Füleky András, a szövetség ügyvezető igazgatója - akit érzékelhetően meglepett a bejelentés - arról számolt be, hogy az elnökség pénteken döntött a jelöltekről. A vezetőség úgy határozott, hogy a korábban a szövetség által delegált három tagtól, Kovács Tamástól, Kulcsár Krisztiántól és Füleky Andrástól nem vonja meg a bizalmat, a további két helyre pedig három jelentkezőből titkos szavazással Gémesi Györgyöt és Nagy Tímeát jelöli. A harmadik Kulcsár Győző volt.
Kulcsár Győző eddig a Nemzet Sportolóinak delegáltjaként volt MOB-tag, így ezután is lehetne, ha jelölnék, de amint azt leszögezte, hiába gondolnak rá máshonnan, nem fogja elfogadni a felkérést. "Úgy érzem, nekem ez a jelölés a vívósportban jár, de lehet, hogy rosszul gondolom" - reagált Füleky Andrásnak arra felvetésére, hogy más úton is lehet a MOB tagja.
Kulcsár Győző a levél felolvasása után közölte, hogy nem válaszol kérdésekre, nem kommentálja a bejelentését, és csak az ügyvezető igazgató szavaira reagált, egyben megerősítve, hogy a lemondása mától érvényes.
Kamuti Jenő, a szövetség szakmai alelnöke a hátteret némileg megvilágítva megosztotta a jelenlévőkkel, hogy csak az lehet tisztségviselő az új MOB-ban, akit egy adott sportági szövetség jelöl. A sporttörvény módosítása nyomán idéntől az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. Ennek következtében átalakul a MOB vezetése és felépítése. A MOB közgyűlése vasárnap lesz.
Kulcsár Győző 2006-tól volt a párbajtőrözők szövetségi kapitánya.
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?