Vágólapra másolva!

Két országgal több a pesti vívóvébén

A hét elején jelzett 99-hez képest kettővel több, 101 ország versenyzői lépnek pástra a budapesti vívó-világbajnokságon, augusztus 5. és 12. között a Syma Csarnokban.

A bővülés a kerekesszékesek nevezései révén következett be, a budapesti centenáriumi világbajnokság ugyanis integrált lesz.

Az első válogatott, a dél-koreai másfél héttel a rajt előtt már meg is érkezett Magyarországra. A következő napokban egymás után jönnek a küldöttségek a nemzetközi szövetség fennállásának 100. évében esedékes eseményre.

A szervezőbizottság a Syma Csarnok mellett, a Körcsarnokban biztosít edzéslehetőséget a vívóknak.