Vágólapra másolva!
Három héttel súlyos balesete után Hermann Maier elhagyta a salzburgi kórházat. A kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Világ Kupa-győztes osztrák alpesi síelő egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy mikor versenyezhet ismét.

"Az a legfontosabb, hogy minél hamarabb meggyógyuljak" - mondta a 28 éves sportoló, aki most mankóval közlekedik. "Szerencsére az állapotom gyorsabban javul, mint azt az orvosok előzetesen várták. Ennek ellenére még nem gondolkozom a visszatérésen, nem akarom magam a témával idegesíteni. Ha eljön az ideje, elkezdem az edzéseket, de semmit sem fogok elkapkodni."

A síelő kezelése a radstadti klinikán, majd Obertauernben, az olimpiai központban folytatódik. Maier augusztus 24-én, edzésről hazafelé tartva, motorkerékpárjával egy elékanyarodó autónak ütközött, és nyílt lábtörést szenvedett.