Vágólapra másolva!
Bár a cselgáncsozók szombaton rajtoló csapat-Európa-bajnokságán Kovács Antal nem lép tatamira, olimpiai bajnokunk is komoly erőpróba előtt áll, sőt az október 13-i moszkvai, meghívásos Grand Prix-verseny a lehető legkomolyabb. Az orosz fővárosban ugyanis az elmúlt két év eredményei alapján súlycsoportonként csak nyolc versenyző indulhat.

Az idei müncheni világbajnokságon ezüstérmet nyert Kovács ellenfelei a 100 kg-ban a következők lesznek: Inoue (japán, olimpiai és világbajnok), Gill (kanadai, olimpiai 2.), Sztyepkin (orosz, olimpiai 3.), Traineau (francia, olimpiai 3.), Zevi (izraeli, Európa-bajnok), Jang (koreai, vb-3.), Zsitkijev (kazah, vb-3.). Nem akármilyen névsor! S a díjazás is említést érdemel: az arany 6000, az ezüst 4000, a bronz 2000 dollárt ér, a döntőkben a leggyorsabb ippon ugyancsak kétezret. Az 5-8. helyezettek viszont csak tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak.

A cselgáncsozók csapat-Európa-bajnoksága idén új lebonyolításban zajlik: az első két fordulóban az összesorsolt nemzetek egy helyszínen két csapattalálkozón döntenek a továbbjutásról, majd a legjobb négy mezőnyének kialakulása után az állva maradt országok pályázhatnak a négyes döntő megrendezésére. Férfi válogatottunk szombaton az első fordulóban a Nemzeti Sportcsarnokban 18 órakor Romániával találkozik, s ha győz, a legjobb nyolc között október 20-án ismét Budapesten csap össze a török-ukrán párharc továbbjutójával.

A lebonyolítás mellett az is formabontó, hogy a csapat-Eb küzdelmei csupán öt súlycsoportban zajlanak: 66, 73, 81, 90 és +90 kg-ban. A 100 kg tehát nincs musoron, így Kovács Antal sem lép tatamira, mert 30-40 kg-val kevesebbet nyom a mérlegen a +90 kg-ba bemérő +100 kg-osakkal szemben.

A románok ellen 66 kg-ban Dallos Konrád, Neu Gábor vagy Ungvári Miklós, 73 kg-ban Bere Tamás és Braun Ákos, 81 kg-ban Gera Csaba és Kanczler István, 90 kg-ban Hanzel Henrik és Hadfi Dániel, +90-ben pedig Szilágyi László és Csizmadia Zoltán léphet tatamira a két csapattalákozón. A keddi válogatókat Dallos, Bere, Gera, Hanzel és Szilágyi nyerte, de mivel a mérkőzés oda-visszavágós, a második körre csere is elképzelhető.

Fábik Tibor