Vágólapra másolva!
Nem sokáig örülhetett Fernando Vargas a WBA világbajnoki címének, hiszen alig egy héttel azután, hogy a hetedik menetben kiütéssel győzött egykori edzőpartnere, Jose "Shibata" Flores ellen, a Las Vegas-i kisközépsúlyú ökölvívó-összecsapáson, a Santa Barbara-i legfelsőbb bíróság 90 napos börtönbüntetésre ítélte.

A WBA-bajnok Vargas négy társával állt bíróság elé, miután 1999-ben egy hölgyön összeveszve montecitói otthonában megverték Doug Rossit, akinek eltörött az ujja és megsérült a fejbőre. Vargasnak a 90 napi börtön mellett még három év felfüggesztett büntetést és 100 óra közmunkát is "megszavazott" a bíró.

Vargas menedzsere, Rolando Arellano reményét fejezte ki, hogy védence minden lehetőséget megkap a fegyházban arra, hogy idejét edzéssel töltse - akár a biztonsági kamerák kereszttüzében is. Vargasnak ugyanis decemberben ismét mérkőzése lesz, sőt, lehet hogy éppen Oscar De La Hoya ellen. "Úgy gondolom, az ítélet igazságtalan volt" - mondta az öklöző, célozva arra, hogy a vádlottak közül ő kapta a legsúlyosabb büntetést.

A többiek, az unokatestvére, Ernesto Vargas, illetve Freddie Flores, Carlos Lopez és Vincent Arenas feleannyival megúszták. "A bíró pontosan felismerte, hogy Vargas mások hatására cselekedett, de úgy érezte, ő az egyetlen, aki megállíthatja" - mondta Hilary Dozer a Santa Barbara-i kerületi ügyész helyettese.

Pincési László

Korábban: