Vágólapra másolva!
Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia után Mandula Petra is elbúcsúzott a pozsonyi 140 ezer dollár összdíjazású tenisztorna első fordulójában. Az egyetlen még versenyben lévő magyar Gubacsi, aki párosban javíthat az amerikai Hopkins oldalán. A stuttgarti férfitornán Kuerten után Agassi is kiesett, így Hewitt vasárnapra akár világelső is lehet.

Szerdán amerikai teniszezőktől volt hangos a stuttgarti csarnok, és ezt Andre Agassi valamint Pete Sampras idézte elő. Agassi hiába játszott remekül, 36 úgynevezett ki nem kényszerített hibát vétett, és ez elég volt a balkezes marokkói Hicham Arazinak, hogy 7:6, 7:5-re nyerjen. Miután az első kiemelt, világranglista-vezető brazil Gustavo Kuerten is búcsúzott már, valamint Agassi sincsen versenyben, hatalmas lehetőséget kapott az ausztrál Lleyton Hewitt. Amennyiben az idei US Open-győztes, aki egyébként a torna harmadik kiemeltje, megnyeri a versenyt, átveszi a vezetést a világranglistán.

A másik amerikai, Pete Sampras először lépett pályára azóta, hogy Hewitt elverte őt Flushing Meadow-ban. Sampras 6:3, 7:6-ra nyert az osztrák Stefan Koubek ellen, igaz a második játszma rövidítésében ütőcsapkodással színesítette a találkozót.

"Valószínűleg nem is kellene itt lennem, hiszen a novemberi Masters Kupán indulhatnék e nélkül is. De el akartam jönni, hogy ismét a világ legjobbjai ellen szerepelhessek" - mondta a 13-szoros Grand Slam-győztes.

Eredmények, Stuttgart
2. forduló:
Roddick - Boutter 7:6, 7:6
Kafelnyikov - Pavel 4:6, 7:6, 6:3
Lapentti - Clement 4:6, 6:2, 7:5
Sampras - Koubek 6:3, 7:6
Novak - Corretja 3:6, 6:2, 6:4
Grosjean - Costa 6:4, 6:4
Haas - Schalken 4:6, 7:6, 6:2
Canas - Johansson 6:3, 3:6, 7:5
Arazi - Agassi 7:6, 7:5
Enqvist - Ferrero 4:6, 6:3, 7:6

Nehéz dolga volt a női világelsőnek a svájci Swisscom Challenge elnevezésű WTA-tornán. Jennifer Capriati három szettben jutott csak túl a szabadkártyával rajtoló orosz Nadia Petrován, és ha már nyert, akkor kiérdemelte, hogy a következő körben honfitársnője, Lindsay Davenport ellen játsszon. (Davenport Amanda Coetzert verte 6:3, 6:4-re.) "Egészen jó meccset játszottam" - nyugtázta Capriati, a 6:3, 3:6, 6:2-es győzelmet követő sajtótájékoztatón. "Világelsőként jöttem ide, de ez nem zavart meg, játszom továbbra is a magam játékát. Igaz, a második szettben elvesztettem koncentrálóképességemet, de a harmadik szettben ismét ráleltem."

A francia Nathalie Tauziat győzelemmel ünnepelte 34. születésnapját és 6:2, 6:4-re győzött az üzbég Iroda Tuljaganova ellen.

Eredmények, Zürich, Swisscom Challenge
2. forduló:
Davenport - Coetzer 6:3, 6:4
Tauziat - Tuljaganova 6:2, 6:4
Capriati - Petrova 6:3, 3:6, 6:2
Elia - Raymond 6:2, 6:4

Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia után Mandula Petra is kiesett a pozsonyi 140 ezer dollár összdíjazású tornán. Ráadásul a világranglista 59. helyezettje nemcsak egyéniben, hanem párosban is búcsúzott, miután az osztrák Patricia Wartusch-sal oldalán nem bírt a Bedanova, Bovina cseh, orosz kettőssel. A magyarok becsületét már csak Gubacsi mentheti meg, aki az amerikai Hopkinsszal oldalán a Fusai, Grande francia, olasz kettős ellen ma lép pályára.

Eredmények, Pozsony Eurotel Slovak Indoor
2. forduló:
Cervanova - Tu 6:3, 6:4
1. forduló:
Schiavone - Mandula Petra 7:5, 6:2
Grande - Garrigues 6:1, 6:0
Dechy - Gersi 6:2, 6:3
Marrero - Ondraskova 6:3, 6:2
Serra-Zanetti - Kurhajcova 6:2, 7:6
Hopkins - Dhlopolcova 6:4, 7:5
Páros, 1. forduló:
Bedanova, Bovina - Mandula, Wartusch 6:3, 6:2

Pincési László

Korábban: