Vágólapra másolva!
Az idegek csatája zajlott a páston a magyar-orosz nőipárbajtőr-elődöntőben, amely végül az oroszok győzelmét hozta (36-32), így  ők kerültek a fináléba, míg a magyarok a bronzéremért az olaszokkal vívhattak (akik a svájciaktól szenvedtek vereséget az elődöntőben). A bronzcsatában viszont győzött s így a harmadik helyen végzett a Nagy Tímea, Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású magyar nőipárbajtőr-csapat a nimes-i vívó-világbajnokságon.

Eleinte az olaszok voltak lelkesebbek és frissebbek, s már 40-31-re is vezettek. Az utolsó párban azonban az addig gyengélkedő Nagy megtáltosodott, és utolérte Casciolit (44-44), majd ismét ő találta el ellenfelét.
"Ezért kell a pszichológus" - mondta sírva az olimpiai bajnok a győzelem után.

Margherita Zalaffi nehezen viselte a vereséget, több hirdetőtáblát felrúgott, mire valamelyest lenyugodott. Mincza három asszója során ugyanannyi tust adott, mint amennyit kapott, Tóth mínusz kettővel zárt, Nagy viszont - remek hajrájának köszönhetően - plusz háromra javította teljesítményét. Hormay ezúttal nem lépett pástra.

A magyar együttes korábban 45-28-ra legyőzte a hongkongiakat, majd a nyolc között 45-27-re a lengyeleket, majd a 36-32-es olimpiai bajnok orosz csapat elleni elődöntő után egy ponttal, 45-44-arányban megnyerte a bronzcsatát.

"Nagyon nyugodt voltam az utolsó asszó előtt is, amikor az olaszok már 40-31-re vezettek. Otthon járok pszichológushoz, úgy látszik, ez most segített. Sikerült függetleníteni magam a körülményektől. Furcsa, de szinte sajnáljuk az olaszokat." - mondta Nagy Tímea, amit Tóth Hajnalka így folytatott: "Azt hiszem, a csapatnak egész nap rosszul ment a vívás. Az olaszok elleni záró asszó előtt már csak abban bíztam, hogy legalább a felzárkózás sikerül. Ilyen fordulatra nem számítottam."

Korábban: