Vágólapra másolva!
Ahogy mondani szokták: két, ellentétes félidőt produkált a magyar vívóválogatott a nimes-i világbajnokságon. Az egyéniben még a négy közé sem jutottak versenyzőink, a csapatok viszont három érmet nyertek, a párbajtőrözők aranyat. Gémesi György, a szövetség elnöke sikeresnek minősíti a vb-t, mert szerinte egy sportág erejét a csapatok teljesítménye tükrözi igazán.

Gémesi, a vívószövetség elnöke egy hetet töltött Nimes-ben, de a párbajtőrdöntőt nem láthatta, csütörtök délután hazautazott. A világbajnoki győzelemről a repülőtéren értesült, amikor a Ferihegyen bekapcsolta a telefonját, rajta volt az üzenet, az aranyérem híre. Az elnök azt mondja, teljesültek a célok: három érem, köztük egy arany, és ha hozzászámítjuk, hogy az eddigi legsikeresebb Eb-t zárták az idén, akkor megállapítható: a magyar vívók továbbra is ott vannak a világ élvonalában. "Szép ez a világbajnoki eredmény" - folytatja Gémesi, "akár önmagában nézve is, úgy meg különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt tizenöt-húsz évben a hazai vívók száma tízezerről három és fél ezerre csökkent, és az edzők fele külföldre ment."

A párbajtőr-válogatott három éve már nyert világbajnokságot ugyanebben az összeállításban, közben voltak hullámvölgyek, de most újra együtt van a csapat. És az elnök reméli, hogy együtt is marad, egészen az athéni olimpiáig. "Egy sportág erejét a csapatok teljesítménye határozza meg" - hangsúlyozza Gémesi. "A vb pedig azt mutatta, hogy nem egy-egy kiemelkedő klasszisunk van, hanem minden fegyvernemben több eredményes versenyzőnk is." A kardcsapatban például Ferjancsik és Nemcsik mellett - amúgy ők sem öregek - két újonc, Fodor és Lengyel vívott, kitűnően, és mögöttük ott van a junior világbajnok Decsi Tamás is.

A csapatok kiváló teljesítményt nyújtottak a vb-n, de nem kudarc-e az egyéni szereplés? "Az a szakasz eredménytelen volt, de semmiképpen sem kudarc, és ugyanazok a versenyzők vívtak jól a csapatban" - feleli Gémesi. Lehet úgy minősíteni a vb-t, hogy egyéniben a magyarok elmaradtak a várakozástól, meg Gémesi György aspektusából is: az igazi klasszist az jellemzi, hogy tud javítani, és talpra tud állni, ha elcsúszik az egyéni versenyen.

Persze, a nimes-i mérleg lehetett volna kedvezőbb is, a férfi tőrözők tizedik helye nem mutatja, hogy milyen nagy szívvel és jól vívott a csapat, közel állt ahhoz, hogy megverje a németeket. "Sehol nincsenek ma már bérelt helyek, mindenütt van keresnivalónk, ezt éppen a férfi tőrözők igazolták" - mondja az elnök. A női kardban sem sok hiányzott, ott Gémesi szerint ráadásul megnyugtató a háttér is; a női tőrcsapat az olimpiai bajnok olaszoktól kapott ki; Mohamed Aidának is egyetlen tus kellett volna a szintén olimpiai aranyérmes Vezzali ellen a négybe jutáshoz.

A sportág vezetői gyakran emlegetnek bizonyos hetvenmillió forintot, amennyivel kevesebb állami pénzt kap a vívás az idén, mint tavaly. Gémesi viszont azt mondja, az évnek még nincs vége, és a sportra jutó 3,6 milliárdos többletből részesedik a vívás is. Ebből a pénzből pedig az utánpótlást szeretnék megerősíteni, és ami régi vágya - sőt programja - az elnöknek: megbecsülni az itthon dolgozó mestereket, hogy ne külföldön legyenek kénytelenek az anyagi biztonságot keresni.

A világbajnokság félidejében Kovács Tamás főtitkár, az egykori technikai igazgató már kimondta: változtatni kell az idén bevezetett szisztémán, a fegyvernemek önállóságán, és vissza kell térni a korábbi vezetéshez, egyszemélyi felelősséggel. Az elnök erre úgy reagál, hogy decentralizálási folyamat indult el, és a vb után mindenképpen meg akarták vizsgálni a rendszer előnyeit és hátrányait. Gémesi György nem akar az elnökség döntése elé menni, és nem jósol, hogy lesz-e váltás, diplomatikusan csak annyit mond: "van rá igény."

Lépesfalvi Zoltán

Korábban:

Aranyérmes a magyar csapat férfi párbajtőrben