Este beigazolódott Feri délelőtti jóslata, hiszen a második fogásnemben hatalmas harc folyt az érmekért. A 33 éves magyar versenyző, az 1995-ös vb arany- és az egy évvel későbbi atlantai olimpia bronzérmese 200 kg-on kezdett, sikeresen, de az örmény Melikjan és a bolgár Perepecsenov hasonlóan hozta ezt az eredményt. Mindhárman kivártak, s közben a katari Abbas S. Nader teljesítette a 202.5 kg-ot, amely, mint később kiderült, két világbajnoki címet jelentett számára.
A dobogóesélyesek közül senki nem tudta felemelni a 205 kg-ot, így köztük a testsúlykülönbség döntött, amely ezúttal Perepecsenovnak kedvezett, de Feri megelőzte a nála 10 dkg-mal nehezebb Melikjant.
Összetettben is a katari Nader végzett az élen, Feri 6., Popa 8. lett.
Az eredményhirdetést követően a 77 kg-osok között lökésben bronzérmes Feri Attila így értékelte teljesítményét: "Nagyon el vagyok keseredve, hiszen ha a második fogásnemben megcsinálom a 205 kg-ot, akkor arany-, összetettben pedig ezüstérmes vagyok. Természetesen jó érzés, hogy az áprilisi, trencséni Európa-bajnokság sikere után itt, a világbajnokságon is bizonyítottam. Amíg élvezem a súlyemelést, addig folytatom."
Eredmények:
férfi 77 kg
összetett, világbajnok: Abbas S. Nader (Katar) 365 kg (162.5, 202.5), (testsúly: 76.36 kg)
2. Arszen Melikjan (Örményország) 265 kg (165, 200) (76.70)
3. Oleg Perepecsenov (Bulgária) 360 (160, 200) (76.28)
...6. Feri Attila (Magyarország) 360 (160, 200) (76.60) - országos csúcs (régi: Feri 355, 1998.09.12.)
...8. Popa Adrian (Magyarország) 347 (155, 192.5)
lökés, világbajnok: Nader 202.5
2. Perepecsenov 200
3. Feri Attila 200
...8. Popa Adrian 192.5
Összetettben és szakításban a kínai Hsziao Jing, lökésben a görög Anasztaszia Tszakiri szerezte meg a nők 63 kg-os súlycsoportjának aranyérmeit az antalyai világbajnokságon. A 22 éves ázsiai versenyző az első fogásnemben kétséget sem hagyott afelől, hogy őt illeti meg az első hely, vetélytársai csak egymással küzdhettek. Tszakiri könnyebb testsúlyának köszönhetően előzte meg a tajvani Kuo Ping-csunt.
Lökésben is mindenki Hsziao sikerét várta, azonban utolsó gyakorlata (127.5 kg) meglepetésre nem sikerült. Mivel hárman is felemelték a 125 kg-t, s közülük a görög volt a legkönnyebb, így ő állhatott a dobogó tetejére, a kínainak meg kellett elégednie a bronzéremmel.
A verseny legizgalmasabb és egyben legtragikusabb mozzanata a hazai közönség előtt szereplő Ay Dondü harmadik lökésgyakorlata volt. A szurkolók mindenképpen érmet reméltek a szakítást negyedik helyen záró kedvenctől, aki ezért a befejező emelésénél a számára "nagy falatnak" tűnő 127.5 kg-ra jött ki. Bár felemelte, de rögtön el is ejtette a súlyt, és ugyanazzal a lendülettel ő is a pódiumra zuhant. Az orvosi stáb azonnal a segítségére sietett, s végül hordágyon hagyta el a termet. Szerencsére komolyabb baja nem esett.
Eredmények:
női 63 kg
összetett, világbajnok: Hsziao Jing (Kína) 230 kg (105, 125)
2. Anasztaszia Tszakiri (Görögország) 227.5 (102.5, 125)
3. Kuo Ping-csun (Tajvan) 227.5 (102.5, 125)
szakítás, világbajnok: Hsziao Jing (Kína) 105 kg
2. Anasztaszia Tszakiri (Görögország) 102.5
3. Kuo Ping-csun (Tajvan) 102.5
lökés, világbajnok: Tszakiri 125 (testsúly: 61.44 kg)
2. Kuo 125 (61.94)
3. Hsziao 125 (62.52)
A 77 kg-os Feri Attila 160 kg-os országos csúccsal a 7.helyen végzett szakításban az antalyai súlyemelő világbajnokságon, Popa Adrian a 8. lett. A fogásnem aranyérmét a bolgár Plamen Zseljazkov szerezt meg.
Mindkét nyíregyházi versenyzőnek ez a gyengébb száma, így nem okozott meglepetést, hogy az elsők között szólították őket a dobogóra. Feri először 155 kg-ot emelt, majd másodszorra jött az országos rekord, amellyel saját, tavaly áprilisban felállított 157.5 kg-os teljesítményét múlta felül, az utolsó kísérlete sikertelen volt. Popa három jó gyakorlatot hajtott végre.
Az 1998-as lahti vb-n 69 kg-ban három aranyérmet begyűjtő Zseljazkov taktikusan versenyezve, könnyebb testsúlyának köszönhetően előzte meg az olimpiai bronzérmes örmény Arszen Melikjant.
Eredmény:
férfi 77 kg
szakítás, világbajnok: Plamen Zseljazkov (Bulgária) 165 kg (testsúly: 76.56 kg)
2. Arszen Melikjan (Örményország) 165 (76.70)
3. Abbas S. Nader (Katar) 162.5
...7. Feri Attila (Magyarország) 160 - országos csúcs (régi: Feri 157.5, 2000.04.28.)
8. Popa Adrian (Magyarország) 155
Csütörtökön a 69 kg-os nők (A-csoport: Krutzler Eszter, B-csoport: Laczi Katalin) és a 85 kg-os férfiak versenyére kerül sor.
Korábban:
(MTI)
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.