Vágólapra másolva!
Mandula Petra és Kapros Anikó sem folytathatja a heti tenisztornákat, miután mindkét magyar versenyző kiesett a dubai, illetve a memphisi viadalon. Kuti Kis Rita viszont remek győzelemmel mutatkozott be Bogotában, ahol a japán Fudzsivarát három szettben 6:2, 5:7, 6:2-re verte. A második fordulóban a kolumbiai Fabiola Zuluaga következik, és ha ott is továbbjut, akkor már a harmadik körben megismétlődhet a tavalyi, Paola Suarez elleni döntő.

Tegnap még büszkén újságoltuk, milyen erős viadal is a 425 ezer dollár összdíjazású Buenos Aires-i Copa AT&T, ahol a brazil Kuerten és az argentin Chela az első két kiemelt. Nos, az éjszaka leple alatt mindkét esélyes ki kapott, jócskán csökkentve ezzel a torna rangját.

A korábbi világelső folytatja borzalmas sorozatát. Gustavo Kuerten már tavaly is gyengélkedett, de remélte, év elején a salakpályákon bizonyíthat. Nos, Buenos Airesben már az első fordulóban búcsúzott, az Agustin Calleri 6:3, 6:7, 7:6-ra verte meg.

Juan Ignacio Chela is gyorsan búcsúzott, őt a spanyol David Sanchez verte 6:2, 6:3-ra.

Eredmények, Copa AT&T, Buenos Aires (425 ezer dollár)
1. forduló:
Squillari - Prieto 6:1, 6:2
Sanchez - Canas 6:2, 6:3
A. Martin - Puerta 7:6 6:1
Mantilla - Vicente 7:6, 7:6
Lapentti - Olguin 4:6, 6:1, 6:3
Gonzalez - Blanco 7:5, 2:1-nél Blanco visszalépett
Lopez - Horna 3:6, 6:4, 6:4
Zabaleta - Armando 6:7, 7:5, 6:3
Calleri - Kuerten 6:3, 6:7, 7:6

Hollandiában az ABN/AMRO elnevezésű rotterdami tenisztornán könnyed győzelemmel nyitott a hatodik helyen kiemelt brit Tim Henman, aki két sima 6:2-es szettel küldte haza a német Nicolas Kiefert. "Tudom, hogy nem játszottam jól, de megpróbáltam őrizni a magabiztosságomat, és nem adtam könnyű pontokat Kiefernek" - mondta Henman, akinek következő ellenfele a francia Fabrice Santoro lesz.

A második kiemelt orosz Jevgenyij Kafelnyikov a francia Julien Bouttert verte (6:3, 7:5) így a következő körben a horvát Ljubiciccel mérkőzik, aki a holland Jan Siemerink ellen vette nagyon nehezen az akadályt (6:7, 7:6, 7:6).

Eredmények, ABN/AMRO, Rotterdam (713 ezer dollár)
1. forduló:
Johansson - Arazi 6:4, 6:4
Grosjean - Sluiter 7:6, 7:6
Robredo - Juzsnyij 6:2, 6:4
Kafelnyikov - Boutter 6:3, 7:5
Ljubicic - Siemerink 6:7, 7:6, 7:6
Henman - Kiefer 6:2, 6:2

A memphisi Kroger St. Jude elnevezésű, 725 ezer dollár összdíjazású tenisztorna férfi versenyén a legnagyobb mérkőzést a svéd Jonas Björkman és az ausztrál Mark Philippoussis játszotta, végül a svéd két tie-breakben nyert (7:6, 7:6). Kiesett az egykori Roland Garros-győztes, ám az utóbbi években csak vegetáló Michael Chang is, őt honfitársa, a fiatal James Blake ütött el a továbbjutástól (6:4, 6:4).

A hölgyeknél sajnos Kapros Anikó nem bírt az amerikai Jill Craybasszal. Bár Anikó megnyerte az első játszmát, az amerikai fordított, és végül 2:6, 6:4, 6:4-gyel jutott a harmadik körbe. Nem járt jobban az első kiemelt dél-afrikai Amanda Coetzer sem, őt az orosz Alina Zsidkova verte 6:3, 7:5-re. "Zsidkova sokkal magabiztosabban játszott" - értékelt szűkszavúan Coetzer. "Nem adtam fel, ennyi az egész" - nyilatkozta boldogan az orosz teniszező. "A második szettben sokkal jobban játszott, én kissé védekező stílusra álltam át."

Eredmények, Kroger St. Jude, Memphis (725 ezer dollár)
Férfiak, 1. forduló:
Gimelstob - Fish 6:3, 7:6
Gambill - Davidenko 6:1, 7:5
Blake - Chang 6:4, 6:4
Sa - Ilie 6:2, 6:0
Björkman - Philippoussis 7:6, 7:6

Nők, 1. forduló:
Cho - Taylor 6:3, 7:6
De Lone - Serra Zanetti 6:2, 6:4
Hopkins - Glass 6:4, 6:4
2. forduló:
Craybas - Kapros 2:6, 6:4, 6:4
Sugiyama - Asagoe 6:2, 7:6
Jidkova - Coetzer 6:3, 7:6

Győzelemmel mutatkozott be a dubai 585 ezer összdíjazású torna első fordulójában Anna Kurnyikova. Az orosz szépség a tunéziai Selima Sfar ellen kicsit nyögvenyelősen, de győzni tudott: két óra 16 perc alatt fektette két vállra ellenfelét (6:7, 6:2, 6:4). "Boldog vagyok, hogy mind lábbal, mind fejben bírtam a mérkőzést. Ez azért fontos, mert még nem vagyok száz százalékig fitt, fizikálisan egyszer fent, egyszer lent érzem magam" - mondta Kurnyikova, akinek valóban össze kell szednie magát. A következő ellen fél ugyanis az első kiemelt amerikai Venus Williams lesz.

Sajnos Mandula Petra már nem érezte otthon magát az Egyesült Arab Emirátusokban. Előbb egyesben kapott ki Kostanictól, majd az osztrák Wartuschsal oldalán párosban is búcsúra kényszerült.

Eredmények, Dubai (585 ezer dollár)
Egyes, 1. forduló:
Kostanic - Mandula 7:6, 6:1
Kurnyikova - Sfar 6:7, 6:2, 6:4
Tanasugarn - Sucha 3:6, 6:3, 6:0
Gagliardi - Pratt 6:4, 6:3
Montolio - Pin 6:3, 2:6, 6:2
Husarova - Widjaja 6:1, 6:4
Garbin - Pucsek 6:2, 3:6, 6:4
2. forduló:
Testud - Grande 4:6, 7:5 6:2
Párosok, 1. forduló:
Rittner, Vento-Kabchi - Mandula, Wartusch 7:6, 6:2

Kuti Kis Rita remek győzelemmel mutatkozott be a kolumbiai Copa Colsanitas elnevezésű, 170 ezer dolláros viadalon, ahol ellenfelét, a japán Fudzsivarát három szettben 6:2, 5:7, 6:2-re verte. A második fordulóban a kolumbiai Fabiola Zuluaga következik, ha továbbjut, akkor minden bizonnyal már a harmadik körben megismétlődhet a tavalyi, Paola Suarez elleni döntő.

Pincési László