Vágólapra másolva!
Nincs már versenyben lévő magyar a heti tenisztornákon, miután Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia is vereséggel folytatta szereplését. Amíg a férfiaknál hullanak a kiemeltek, addig a hölgyeknél simább az út. Ráadásul Venus Williams a héten csupán egy mérkőzést játszott eddig, de azzal át is vette a világranglistán a vezető helyet.

Gustavo Kuerten és Guillermo Canas után újabb kiemelt búcsúzott a Buenos Aires-i tornán. Ezúttal az ecuadori, egyébként harmadiknak rangsorolt Nicolas Lapentti fejezte be gyorsan a viadalt, őt az argentin Juan Ignacio Chela verte. "A vasárnapi finálé óta az izmaim nagyon kemények, rettentő nehezen mozgok a pályán. A második szettben már néha úgy éreztem, feladom a mérkőzést, annyira fájt mindenem" - érvelt Lapentti.

A másik meglepetést Nicolas Massu jegyezte, ő azt a spanyol David Sanchezt verte két sima játszmában, aki Canast búcsúztatta. Massu (a lábfájósók napján) szintén fáradtságra panaszkodott a találkozót követően. "Nagyon fájtak a lábaim, csodálom, hogy egyáltalán játszani tudtam. De 2-2 után felvettem a ritmust, megfeledkeztem a sérülésről, és jól szerváltam."

Copa AT&T, Buenos Aires (425 ezer dollár), 2. forduló:
Squillari - A. Martin 6:1, 3:1-nél Martin visszalépett
Chela - Lapentti 3:6, 6:0, 7:6
Massu - D. Sanchez 6:4, 6:3
Nalbandian - Gonzalez 6:3, 1:6, 7:6

A rotterdami tornán a második körben búcsúzott az orosz Marat Szafin, akit a cseh Bogdan Ulihrach viszonylag simán vert meg. "Túl jó volt számomra" - vonta meg vállát Szafin, aki három éve még elődöntőt játszhatott a holland fővárosban. Ulihrach következő ellenfele a brit Henman vagy a francia Santoro lesz. A kiemeltek hullásához "hozzátett" valamit a spanyol Juan Carlos Ferrero is, akit a címvédő Nicolas Escude ütött le a pályáról. "Sok hibával teniszeztem, miközben Escude mindent kiadott magából, és remekül kontrázta meg az adogatásaimat."

ABN/AMRO, Rotterdam (713 ezer dollár), 1. forduló:
Clement - Rusedski 6:3, 7:6
Escude - Ferrero 5:7, 6:1, 6:0
Mirnyi - Novak 6:3, 6:2
Federer - Van Lottum 6:3, 6:4
Enqvist - Pavel 6:2, 6:3
2. forduló:
Ulihrach - Szafin 1:6, 6:3, 6:2

A memphisi tornán megkezdte menetelését a német Tommy Haas, aki a cseh Jan Vaceket verte. Ugyanígy tett az amerikai Andy Roddick is, ő a német Lars Burgsmüllert múlta felül, és kész arra, hogy Haasnak is visszavágjon. Tavalyi memphisi bemutatkozásakor ugyanis éppen a német búcsúztatta.

A hölgyeknél nem maradt versenyben az utolsó magyar, Gubacsi Zsófia sem, akit az amerikai Lisa Raymond alaposan elpáholt. Az egészben az a furcsa, hogy Raymond nem tartozik a szorosan vett női élmezőnyhöz, hiszen inkább párosban dominál, azaz sajnos levonható a konzekvencia: Zsófi még a középmezőnytől is messze van.

Kroger St. Jude, Memphis (725 ezer dollár), férfiak, 1. forduló:
Szargszjan - Rochus 6:2, 6:3
Roddick - Burgsmüller 6:2, 6:3
Schüttler - Llodra 6:3, 3:6, 7:6
Sanguinetti - Delgado 6:2, 6:2
Haas- Vacek 6:3, 5:7, 6:4
Nők, 2. forduló:
Raymond - Gubacsi 6:1, 6:1
Stevenson - Cho 6:2, 4:6, 6:3
Nejedly - Hopkins 6:4, 4:6, 6:1
Serra Zanetti - De Lone 6:7, 6:3, 6:4

A második fordulóban megmutatták magukat az igazi nagymenők is a dubai tornán. Az amerikai Venus Williams és Monica Seles egyaránt nyert, így minden esély megvan arra, hogy ők játsszák majd a vasárnapi finálét. A legjobb helyen rangsorolt Venus az orosz Kurnyikovát verte, míg Seles az olasz Tathiana Garbinnál bizonyult jobbnak. "Nagyon jó érzés, hogy a jövő héttől ismét én vezetem a világranglistát" - mondta Venus, aki győzelmével megelőzte az eddigi listavezető Jennifer Capriatit.

Dubai (585 ezer dollár), 2. forduló:
Mauresmo - Gagliardi 6:3, 6:2
V. Williams - Kurnyikova 6:2, 7:6
Pisnik - Rittner 7:5, 6:4
Montolio - Husarova 6:3, 6:2
Tanasugarn - Panova 6:2, 6:3
Miskina - Kostanic 6:3, 6:2
Seles - Garbin 6:2, 6:3

Addig dicsértük Kuti Kis Ritát, amíg ki nem esett. A kolumbiai viadalon Rita a szabadkártyával induló kolumbiai Fabiola Zuluaga ellen szenvedett sima vereséget. Miután tavaly döntőt játszott, sok világranglista-pontot veszít majd, ami valószínűleg a hétfői ranglistán is érezteti majd hatását. Kuti Kis egyébként sincs jó passzban, idén Hobartban és Melbourne-ben is az első körben búcsúzott.

Copa Colsanitas, Bogota (170 ezer dollár), 2. forduló:
Zuluaga - Kuti Kis 6:3, 6:2
Torrens-Valero - Bes 3:6, 6:4, 6:1
De Los Rios - Sanchez-Lorenzo 6:1, 6:3
Srebotnik - Cervanova 6:1, 6:1